30 dollárt kóstál a Black Ops III zombicsomagja

  • Írta: fojesz
  • 2017. május 9.
  • Hír
Link másolása
Viszonylag vaskos árcédulát kapott a Call of Duty: Black Ops III új DLC-je, igaz, kétszer annyi tartalom kapott helyet benne, mint egy átlagos pályacsomagban. Kaptunk hozzá egy sztoritrailert is.

Rendhagyó húzásra készül az Activision, az Infinite Warfare támogatása mellett ugyanis a tavaly előtt megjelent Call of Duty-epizódot, a Black Ops III-at is kibővíti egy újabb DLC-vel. A kiegészítő pedig az apropóhoz mérten kivételes tartalommal érkezik: a World at Warból és a Black Ops első két részéből emel át nyolc zombis pályát remasterelve.

Mindezért persze mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, a Zombies Chronicles ugyanis 30 dollárt kóstál, vagyis kétszer annyiba kerül, mint a Call of Duty többi pályacsomagja. A kiegészítő elsőként PS4-en fog debütálni május 16-án, a pályák mellé pedig egy exkluzív fegyverfestést, húsz fiola Liquid Diviniumot és két új GobbleGumot is kapunk majd.

Az előrendelők egy PS4-es témának örülhetnek, illetve egy dupla XP-s esemény is indul a jövő héten a zombimód kedvelői számára, igaz, a nyolc napon át tartó akció mindegyik platformon él majd. Fent egy sztoritrailert nézhettek meg a Zombies Chronicleshöz, mert nyilván egy zombicsomag esetében sem maradhat el az ilyesmi!

14.
14.
NECROSMOKE
Megy az oltas rendesen. Ugyis az fogja megvenni aki akarja. Es, hogy valakit kirohogni azert mert van annyi"seggtorlo papirja" az mar csak sajat magat minositi.
Elobb utobb ugy is a felere...sott, a negyedere csokken az ara.
Itt szinte az ossze cod potom aron van.
13.
13.
Dreadlox
#9: 3,75 dolcsiért tudod mit veszek? Teljes játékokat.....Szóval ha neked igényed vedd meg. Majd jól kiröhöglek :)
12.
12.
ollie92
Szóval akkor :

COD BO III $60
SEASON PASS $50
ZOMBIE CHRONICLES $30

Hiába vettél anno season passt, jól kiröhögnek.
9.
9.
iPatrick
Gyerekek, ez $3.75 per map, remaster ide vagy oda nehogy már ez sok legyen.. :) figyelembe véve hogy egy zombie map jóval nagyobb és tartalmasabb mint egy MP map.
5.
5.
ilovenancythompson
gyerekek nem az áakon kell fanyalogni, hanem csinálni\teremteni kell annyi pénzt hogy 30 dolcsival töröld a segged. Akkor minden ilyen packot simán megveszel.
Ja, ugye.
4.
4.
iPatrick
Tudnak vajon bármit is a Zombies (igen termetes és részletes) sztorijáról az itt fanyalgók? :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...