Még ebben a hónapban PC-re költözhet a Vanquish

  • Írta: fojesz
  • 2017. május 10.
  • Teaser
Link másolása
Folytatódik a Sega teasersorozata, ezúttal a hétfőn felbukkant kép "folytatását" kaptuk meg. Még jobb, hogy az ízelítőnek információtartalma is van, ez alapján arra tippelünk, hogy még májusban megjelenik a Vanquish PC-s változata.

A Nier: Automata után felszabadult egy kicsit a PlatinumGames, és el is készítette gyorsan a Bayonetta régóta várt PC-s verzióját. Nagyon úgy fest azonban, hogy nem áll meg itt a portolással, minden jel szerint hamarosan a Vanquish-t is átköltözteti számítógépekre.

Az átirat a Bayonettához hasonló lendülettel érkezik, vagyis a sejtelmes teaserkampány után nem várat majd bennünket sokáig a fejlesztőcsapat. Erre utal, hogy az imént megkaptuk a hétfői teaser "folytatását", amin a 2017 után már 5-ös szám szerepel.

Ha abból indulunk ki, hogy a Sega a megjelenési dátumot vezeti fel így nekünk, valószínűleg nem lövünk túlzottan mellé, ha azt mondjuk, az 5-ös bizony a májusi hónapot jelöli.

5.
5.
dcba
#4: Bakker, ezzel most kedvet hoztal hozza!
4.
4.
devilcsaj
Shinji Mikami rendezte, tehát biztos lesz olyan jó, mint a Resident Evil vagy a The Evil Within. Ki fogom próbálni :)
3.
3.
dcba
SOha megcsak mozgasban sem lattam ezt a jatekot, mindig csak a dobozat lattam a kulonbozo jatekboltokban, de majd ha jon PCre megnezem mi is ez!
2.
2.
Inferno
Instavétel lesz az biztos :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...