Látványos erősödésre számít a Ubisoft

  • Írta: fojesz
  • 2017. május 17.
  • Biznisz
Link másolása
A kiadó legutóbbi negyedévét alaposan meghúzta a For Honor és a Ghost Recon: Wildlands, a digitális biznisznek hála pedig kilőtt az üzemi eredmény. A következő két évben látványos növekedésre számít a Ubisoft.

Éves szinten 4,7 százalékkal, 1,46 milliárd euróra nőtt a Ubisoft árbevétele - derült ki a kiadó aktuális pénzügyi beszámolójából. A tavaly április és idén március közötti üzleti évben a bevételek mintegy felét tették ki a digitális csatornákon befolyt pénzek, csak 304 millió eurót hoztak a különböző DLC-k, előfizetések és szezonbérletek.

Ez utóbbi szám 131,2 százalékos növekedést jelent éves szinten, részint ennek köszönhető, hogy az üzemi nyereség 40,7 százalékkal haladta meg a tavalyit, 237,7 millió dollárra rúgott. Egyébként az elmúlt negyedév is jól sikerült a kiadó számára, a cég szerint az év első három hónapjában a Ghost Recon: Wildlands volt a legkeresettebb, míg a For Honor a második legkeresettebb játék. Érdekesség, hogy a Tom Clancy-játékok (a Ghost Recon mellett a Rainbow Six: Siege és a The Division) 44 millió játékost tudhatnak maguk mögött.

A kiadó látványos növekedésre számít a következő két évben. Az áprilisban kezdődött pénzügyi évre 1,7 milliárd eurós bevételt és 270 millió eurós üzemi eredményt várt, a jövő áprilisban induló időszakra pedig 2,1 milliárd eurós bevételt és 440 millió eurós üzemi eredményt tervez.

Jövő márciusig négy fontosabb folytatása is érkezik a kiadónak: ahogy azt már megírtuk, a South Park és az Assassin's Creed új része mellé érkezik a Far Cry 5 és a The Crew 2 is. A jövő áprilisban kezdődő üzleti évre is négy AAA-címet tárazott be a cég, ezek között azonban egy vadonatúj IP is megbújik. Azt egyébként a kiadó is leszögezte, hogy az a célja, hogy egyre kevésbé számítsanak az AAA-megjelenések az eredmények szempontjából, fő bevételi forrásként a digitális üzletre és a korábbi címek értékesítésére tekint.

4.
4.
Machiavelli
#2: A For Honorral sem lenne baj, ha matchmaking ne lenne ekkora bullshit. A kontent sem olyan gyorsan jön mint kellene. Alapvetően nem rossz kis játék, de a supporton még van mit dolgozni uborkáéknál.
3.
3.
RangerFox
A wildlands még mindig jó, még a division is. Ezek közül az új AC és Far Cry biztos vétel.Csak ne egy évszakan adják ki a kettőt.
2.
2.
ollie92
Az a baj ezekkel az Ubisoftos játékokkal, hogy tiszavirág életűek.
Nagy marketing, meg nyomás játszunk velem ert szép és jó, de .....

Pár hét, vagy holnap után már el is van felejtve (For Honor, Wildlands..)
Remélem a Assassins új része visszatér és egy korrekt példány lesz, úgy ahogy csak a FarCry 5....

R6 talán jó lehetne, de a szerverkezelő egy rakás szar és tönkre baszza csak az élményt. Még mindig BF1 van stabilitás szempontjából NO.1 a 60Hz szerverekkel.
1.
1.
LexerTheFirst
A The Crew engem nem kötött le, mondjuk akkor a gépem el se vitte. A Far Cry-t viszont szeretem, 4-et máig tolom Coop-ban a haverokkal. Igaz azt már PlayStationön
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...