Úgy néz ki, megmenekült a Crytek-féle Hunt

  • Írta: fojesz
  • 2017. május 17.
  • Teaser
Link másolása
Habár a játékról sosem mondta azt a Crytek, hogy nem készül el, miután közel három éve hallottunk róla utoljára, ez is megfordult a fejünkben. A jó hír az, hogy a Hunt még mindig fejlesztés alatt áll, csak éppen jelentősen átalakult.

A Hunt még a 2014-es E3-on mutatkozott be, mint a Vigil Games romjain szerveződött Crytek USA első játéka. Miután a csapatnak a cég elsők között intett búcsút a pénzügyi problémái miatt, a fejlesztés átkerült a frankfurti stúdióhoz, azonban már ennek is közel három éve, azóta nem hallottunk a játékról.

Nos, a jó hír az, hogy a fejlesztés nem állt le, sőt jelentősen átalakult a projekt. Most már Hunt: Showdown a játék címe, és annyit lehet róla biztosan tudni, hogy nem TPS, hanem FPS lesz. A játék eredetileg egy négyfős kooperatív címként mutatkozott be, ahol véletlenszerűen generálták volna a pályákat és az ellenfelek hullámait is - hogy ebből a koncepcióból mi maradt meg végül, az még nem világos.

Szerencsére úgy néz ki, hogy hamarosan okosabbak leszünk, a Crytek ugyanis újult erővel vágott bele a teaselésbe - ennek az első bizonyítéka a fenti videó!

5.
5.
#4: Én mindkettőt a szörnyek megjelenéséig szerettem, onnantól nem jött át. Crysis kettő mondjuk elég nagy kedvenc, hiába van benne mindenféle dög.
Ez a játék viszont egyáltalán nem mozgat meg elsőre.
1.
1.
crytek
Garantáltan bukás lesz most mondom
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...