Far Cry 5 - mi a helyzet a főhőssel?

  • Írta: zoenn
  • 2017. május 26.
  • Képek
Link másolása
Ha a délutáni bejelentésből hiányoltad a főhősről szóló információkat, akkor most örülhetsz. A Far Cry 5 főszereplőjének nemét és bőrszínét te határozhatod meg. Itt vannak az első screenshotok is!

A délután kiadott előzetesek közül egy sem tartalmazott érdemi információt a Far Cry 5 főhőséről. Mondhatnánk, ez nem is nagy baj, lévén a sorozatban más szereplők - kiváltképp a főgonoszok - sokkal kidolgozottabb karakterek voltak, mint az a személy, akit a játékos irányít.

Ezúttal egy fiatal seriffhelyettest irányítunk, aki a montanai Hope megye rendjéért felel. A környéket azonban az agresszív Project at Eden’s Gate szekta uralja, akik hosszú évtizedek után puccsot hajtottak végre, és egyfajta miniállamot állítottak fel. Az ellenállás is megkezdi a működését, nekik dolgozunk mi is - a cél az, hogy megfékezzük a szekta őrült fejesét, Joseph Seedet és követőit. A kegyetlen és manipulatív vezető szerint közeleg a végítélet, és milíciájával erővel próbálja meg maga mellé állítani a hitetleneket.

De kanyarodjunk vissza a főhőshöz! A Kotaku információi szerint derék rendőrtisztünk nemét és rasszát mi magunk határozhatjuk meg a játék elején, kinézetét pedig részletesen testreszabhatjuk. Hiszünk abban, hogy a korábbi rend visszaállítható lesz, a bűnösök pedig megkapják a büntetésüket. Kár, hogy túlerőben vannak.

A Far Cry 5-öt egyébként többféle kiadásban is megvásárolhatjuk. Az alapváltozaton felül Gold, Deluxe és Steelbook Edition is lesz. Az előrendelők jó előre bebiztosíthatják maguknak a Doomsaday Prepper Packot, amely egyedi skineket tartalmaz majd a világvégére váró játékosok számára.

A 69,99 dolláros Deluxe kiadást számos ingame tartalommal vértezik fel: Big Game Hunter Pack, Ace Pilot Pack, Explosive Pack, Chaos Pack, AR-C gépkarabély .44 Magnum kézifegyverrel. Ezenkívül néhány egyedi skin is jár hozzá.

A Gold Editionhoz már némileg drágábban, 89,99 dollárért juthatunk hozzá, és minden benne lesz, ami a Deluxe csomagban is benne volt, ám ehhez hozzácsapják még a szezonbérletet is. Ez utóbbi tartalma még nem ismert.

99 dollárba fáj a Steelbook Gold Edition, amely - mint a neve is mutatja - fémdobozban érkezik.

A Far Cry 5 február 27-én landol PC-n, Xbox One-on és PS4-en. Xbox Scorpión és PS4 Prón szebb látványnak örülhetünk.

19.
19.
crytek
Ha lehet majd röpködni és horgászni már epic lesz
18.
18.
Cipo3
A Tomb Raider az első rész óta (1996) ugyanarra a világra húzzák a textúrát, motort se váltottak. Gagyi. A GTA mai napig a második rész motorját használja fúj. Sok rókabőr.
Star Warssal sosem játszom, mert egy két apróság miatt úgy érzem nem valósághű.
Warcraftnál meg Dotánál is van 2 pici dolog ami nem lehet igazi olyan nincs a valóságban ezért sosem játszom velük.

Ennyi agyamentet.

Nem lehetnek ilyen vallási csoportok az USA-ban mert azonnal jönne a sereg? Jaj, te jó ég mennyire nem ismered az ottani világot. mindenre megvannak a kiskapuk, hogyan és miként és melyik államban mit lehet.

Csak pár példa:
- Branch Davidians
- Heaven’s Gate
- The Ku Klux Klan
- Children of God
- Order of the Solar Temple (bár ez Kanada)

Michael Jacksont is fegyveresek őrizték portán, járőrök stb. Ezt egy communaval is megteszik. Erre ott van lehetőség.

S mindamellett, hogy ennyit védtem elmondom, hogy nem tetszik, ez lesz az első amivel nem játszom. :D :D
17.
17.
Extol
15.
15.
Rakottkrumpli
Azért megemlíteném, hogy olyan játékunk is volt már, ahol észak kórea elfoglalta egész amerikát... Az is elég hihető...
14.
14.
piskóta
Aki azzal magyarázkodik, hogy ez "egy játék és nem a valóság", az szálljon egy kicsit magába. Az értelem és logika nem csak a valóság kiváltsága. Egy játékot is fel lehet építeni logikusan, értelmesen. De mivel jelenleg még szinte semmit nem tudunk erről a játékról, így felesleges ezen morfondírozni.
13.
13.
latis666
#12: Itt van a gond jól látod. Miért vársz el bármit egy játéktól ami eddig sem a realizmusáról volt híres?? (kicsit olyan mintha egyébként tetszene de valamibe csak bele kellene kötni.)
Különben ha ez lesz a legnagyobb baj a játékkal akkor összetehetjük a kezünket (vallási alapon is).

Az meg a másik hogy ez a Far Cry 5. Tegye fel a kezét akit meglep hogy ugyanazt kell csinálni benne mint a korábbi részekben! (Amit mondjuk nem is tudunk csak tippelgetünk).
12.
12.
Mortis
#8: az általad felsorolt játékok trópusi szigeteken/elmaradott országok elszigetelt szegletében játszódik. Montana az USA-ban van: érted mi itt a különbség, ugye?

Úristen, milyen alanyi jogon kérem egy elvileg a mi világunkban játszódó játéktól, hogy az alapfelütésének LEGYEN ÉRTELME? Igazatok van, jobban örülnék ,ha az egész cuccost a Teletubbies belső logikája alapján építenék fel.
9.
9.
Őrnagy
Nekem nem az a bajom, hogy hihetetlen, hanem, hogy klisés. De azért kipróbálom, ha már olcsó lesz.
8.
8.
XuChi
Érdekes, a Just Cause-nàl, Mercenaries 1-2-nél, Ghost Recon Wildlands-nél senki nem akatt ki azon, hogy fiktív baromságokon alapult a kialakult rendszer, diktatúra :D
7.
7.
XuChi
Pont telibetijom hogy hogy sikerült ezt a mini àllamot kialakítani!! Ha a jàték szórakoztat akkor jó ha unalmas egyhangu akkor kuka.

EZ EGY JÀTÉK!
6.
6.
guba800
Gyerekek ez játèk! Nem a valoság!
5.
5.
latis666
#2: Viccelsz csak szerintem vagy kötözködsz. Ez egy játék. Ez nem a valóság.
4.
4.
Drazhar
#2: Örülök, hogy nem csak számomra bűzlik már maga a plot is. De az Ubi-nak biztos lesz egy minden igényt kielégítő, frappáns írói húzása.... najó, ezt még én is elröhögtem. :D
3.
3.
wolfwarrior
Szóval ebben a Far cry-ban egyéni testre szabott karater lesz,úgyhogy valószínűleg az eddigieknél is kidolgozatlanabb lesz karakterünk. Egyébként készenáltok templomokat mászni felfedezni a térképet?

#2 Más rész pedig ja egyszerűen nem tudom elképzelni hogy ilyen történjen az usában és ne legyenek a bűnösök a guantanamo bay-ben halálsoron a második héten, pláne ha azt vesszük, hogy simán lelő egy zsaru ha túl gyorsan zsebkendőért nyúlsz a szeme sarkában.
2.
2.
Mortis
és azt mikor szándékozzák megmagyarázni, hogy hogy a fenébe sikerült kialakítani ezt a 'miniállamot'? értem, hogy Montana az USA Borsodja, de azért csak odaküldenének pár századnyi katonát, hogy véget vessenek ennek, nem?
remélem nem próbálják meg bemesélni, hogy 'Le vannak zárva az utak s blokkolják a rádiójeleket' , mert ezt egy várossal kapcsolatban még talán elhinném, de egy egész államban?..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...