Tévésorozatot kap a John Wick

  • Írta: Shifty
  • 2017. június 16.
  • Cooltúra
Link másolása
Ugyan John Wick a harmadik résszel befejezi mozis karrierjét. de utána sem maradunk a film univerzuma nélkül, a készítők ugyanis megerősítették, hogy tévére költözik a bérgyilkosos világ.

Az IndieWire jelentette, hogy a Lionsgate a John Wick harmadik részének befejezése után tévére költözteti a bérgyilkos történetét. A The Continental címen futó szériát ugyanaz a Chad Stahelski vezényli le, aki az első két rész rendezésében is szerepet vállalt, de az is igaz, hogy nem minden epizódot dirigál majd ő.

A rendező egyébként elmondta, hogy a filmben fontos helyszínként szereplő hotel után elnevezett sorozat szorosan kapcsolódik majd a mozik történéseihez, így simán lehet majd áthajlás a történetben és a karakterek felbukkanásában, akik teljesen új szemszögből mutatják be a második részben egyébként jobban kiteljesedett bérgyilkos-univerzumot.

Ha minden igaz, akkor Keanu Reeves is felbukkan majd, természetesen Wick szerepében, de a rendező elmondása szerint a tévésorozatnak nem ő lesz a központi figurája. Az akciók viszont maradnak és bár a tévében mindig korlátozottabbak a lehetőségek, mint a szélesvásznon, Stahelski szerint a Trónok harca a kiváló példa arra, hogy kicsiben is lehet király összecsapásokat és drága jeleneteket készíteni.

Egyelőre nem tudni, melyik csatorna csap le rá, de nem kizárt, hogy az AMC vagy az FX mellett az Amazon és a Netflix is bejelentkezik.

2.
2.
roli33
Egy jó kis akció TPS is jöhetne belőle!
1.
1.
imchristailor
Milk it! Milk it like you never milked before!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...