A Star Fox 2-vel jön a SNES Mini

  • Írta: fojesz
  • 2017. június 26.
  • Bejelentés
Link másolása
A Nintendo az E3 utánra tartogatta a régóta pletykált bejelentést: idén ősszel érkezik a SNES Mini, ráadásul egy ki nem adott játék, a Star Fox 2 is fel lesz telepítve rá. A dobozban ezúttal két kontroller bújik meg.

Legutóbb áprilisban pletykáltak arról, hogy készül a SNES Mini (vagy ahogy hivatalosan hívják, a Nintendo Classic Mini: Super Nintendo Entertainment System), most pedig a Nintendo hivatalosan is megerősítette a következő retrokonzol érkezését. Szeptember 29-én számíthatunk a premierre, a gép 80 dolláros áron kerül forgalomba.

A magasabb árat az indokolhatja, hogy ezúttal rögtön két kontrollert kapunk, így azonnal nekivághatunk a multiplayernek is. A konzol emellett 21 előretelepített játékot vonultat fel, a klasszikusokból álló lista egyik legizgalmasabb eleme azonban a Star Fox 2, amit sosem adtak ki - hivatalosan itt debütál először. (A játékot egyébként úgy lehet majd kinyitni, hogy végigjátsszuk az előző Star Fox első pályáját.)

Íme, a lista:

  • Contra III: The Alien Wars
  • Donkey Kong Country
  • EarthBound
  • Final Fantasy III
  • F-Zero
  • Kirby Super Star
  • Kirby's Dream Course
  • The Legend of Zelda: A Link to the Past
  • Mega Man X
  • Secret of Mana
  • Star Fox
  • Star Fox 2
  • Street Fighter II Turbo: Hyper Fighting
  • Super Castlevania 4
  • Super Ghouls 'n Ghosts
  • Super Mario Kart
  • Super Mario RPG: Legend of the Seven Stars
  • Super Mario World
  • Super Metroid
  • Super Punch-Out!!
  • Yoshi's Island


A SNES Mini az eredeti géphez hasonlóan két különböző dizájnnal érkezik az európai (a felső képen) és az amerikai piacra, az európai változat dobozából azonban rejtélyes okokból kimarad a hálózati adapter, ezt külön kell beszereznünk az USB-kábel végére.

28.
28.
Norbiii
Itthon elkérnek 40 ezret, és fontos nagy címek hiányoznak róla. Donkey Kong 2, 3-at hogy lehetett kihagyni? + Aladdin, Super Aleste, ezek nélkül nem az igazi, no még kevesebb játék van, mint nes minin.... Ennyi pénzért rakhattak volna többet is.
24.
24.
kergabi83
#21: Ez így igaz, de nekem most a Mininesnèl valahogy nem hiányzott, bedugtam az usb-t a tvbe.
22.
22.
gerappa
Hol van a mortal kombat széria???!!!
21.
21.
McDuff
Ez a tápkábel a Nintendo rákfenéje! Mindig azon akarnak keresni? :D
20.
20.
dcba
#19: Minden ami jo a vilagban, folyton az ilyen jogi baromsagok miatt korlatozodik. En pl egy ilyen gepet, az osszes snes jatekkal azonnal megvettem volna, de nekem ez a 20 jatek igy karcsu.

En pl vartam volna ra a Batman forevert ami mai napig a kedvencem, vagy a wwf royal rumblet, de a Jogi herce-hurca miatt nem johet letre, egy igazi definetive kiadasa a Snesnek, amit sztem minden rajongo orommel venne meg.

Az arrol: En most neztem, h a Game.co.uk-n mar elo lehet rendelni 80 fontert, tehat dragabb lesz mint a Nes mini volt, mertaz csak egy 50es volt.
19.
19.
batnor
#18: Valszeg a gyártási költséget nem sokkal emelte volna a belső tárhely megemelése és arra mégtöbb játék telepítése, viszont arról ne feledkezzünk meg, hogy a játék eredeti tulajainak újra jogdíjat kell fizetnie a Nintendo-nak, mivel azok lejártak már a részéről. Emiatt került a Nes mini-re is annyi játék amennyi és valszeg erre is.
18.
18.
zozo76hun
azert egy pilotwings csak elfert volna rajta...
17.
17.
batnor
#8: Már többször le lett írva, hogy a kalózkodást ne vegyük ide, mert az emulátorok továbbra sem legálisak, legyen az pc vagy mobil változat.
15.
15.
mark910624
#13: Úgy emlékszem a joy talán 4490-ről indult, 3k szerintem sohasem volt :)
13.
13.
Grabowsky30+
A nes mini először olyan 20 körül volt + 3000 a joy, aztán persze már többe került mindenhol! 30 biztos lesz a snes mini.
12.
12.
Csoki80
Most kell venni 5-6 darabot aztán lehet árulni jó pénzért :-)
8.
8.
Yanez
#6: Ezeket tulajdonképpen telóról is lehet tolni a tv-re kötve azt, vezetéknélküli kontrollerrel. :) Persze nem csak ezeket, hanem jóóóval többet!
7.
7.
semike
Itthon mennyi lesz??? Harminchatezer???:)))))))
576-ban negyven???
:)))
6.
6.
Heldengeist
#4: Jobb lenne, ha nem is lenne. Az egész vacak beleférne a kontrollerbe és SD kártyán lehetne bele tolni a játékokat.
4.
4.
Norbiii
Jobb lenne egy vezeték nélküli joy, de ahogy látom nem így lesz.

Super Mario World, Yoshi's Island, Super Metroid hatalmas kedvencek, viszont ami nagyon szemet szúrt, hogy csupán Donkey Kong Country van rajta a listán, DKC 2, 3 nincs említve, nagy baj lenne, ha kimaradna! Most vagy egyben lesz, vagy nem lesz rajta a többi, és ha 21 játékos a lista, akkor ezek szerint kimaradhat a másik két rész.....:(

SNES minit vártam, nagyon érdekel, kedvenc konzolom volt.
1.
1.
Yanez
És erre sem lehetlesz felrakni több játékot?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...