PlayStation Now - megérkeztek a PS4-játékok

  • Írta: fojesz
  • 2017. július 7.
  • Hír
Link másolása
A Sony még márciusban jelentette be, hogy PlayStation 4-játékokat is elérhetünk majd a PlayStation Now szolgáltatáson keresztül. Az új címek a minap landoltak a Now felhozatalában, 51 újoncot köszönthetünk!

Habár Magyarországon hivatalosan nem érhető el a PlayStation Now, azért érdemes fél szemmel követni, hogy mi újság a Sony felhős játékszolgáltatásával.

A japánok ugye még márciusban jelentették be, hogy a jövőben PS4-es játékokat is találunk majd a PS3-as címek mellett, ami azért érdekes húzás, mert eddig csak úgy beszélhettünk a Now-ról, mint a visszafelé kompatibilitást áthidaló szolgáltatásról, ezentúl azonban azokra is céloz a gyártó, akik hajlandók lennének előfizetni egy "videojátékos Netflixre". A bejelentés időzítése sem véletlen, hiszen a Microsoft is júniusban rúgta be a hasonszőrű Xbox Game Passt - igaz, az nem felhőalapú szolgáltatás, a játékokat a futtatás előtt le kell töltenünk.

A PlayStation Now PS4-es játékai pedig a minap élesedtek, egészen pontosan 51 cím vált elérhetővé a kínálatban, köztük a Killzone: Shadow Fall is:

  • Killzone: Shadow Fall
  • Saint's Row IV - Re-Elected
  • WWE 2K16
  • Tropico 5
  • F1 2015
  • Evolve
  • Dead Nation: Apocalypse
  • Helldivers
  • Resogun
  • Heavy Rain
  • Tearaway Unfolded
  • Counterspy
  • Shadow of the Beast
  • Alienation
  • Escape Plan
  • Everybody's Gone to the Rapture
  • Broken Age
  • Grim Fandango Remastered
  • Castlestorm: Definitive Edition
  • God of War III: Remastered
  • Super Mega Baseball
  • Ultra Street Fighter IV
  • Hardware: Rivals
  • This War of Mine: The Little Ones
  • Day of The Tentacle Remastered
  • Sherlock Holmes: Crimes and Punishments
  • Dungeons II
  • Back To Bed
  • Pure Chess
  • Pure Pool
  • Olliolli
  • Stick It to the Man
  • Blood Bowl 2
  • Super Stardust Ultra
  • Exist Archive: The Other Side of the Sky
  • Nidhogg
  • Darksiders II: Deathinitive Edition
  • MX vs. ATV Supercross Encore
  • Farming Simulator 15
  • Tour de France 2016
  • Air Conflicts: Pacific Carriers
  • Grand Ages: Medieval
  • Pure Hold'em World Poker Championship
  • Q*bert: Rebooted
  • Fluster Cluck
  • The Last Tinker: City of Colors
  • Velocibox
  • Whispering Willows
  • Kickbeat Special Edition
  • Battle Worlds Kronos
  • Legend of Kay Anniversary
32.
32.
delphijos
Én is azt gondolom hogy a lemezes játékoknak már számol vissza az óra. A játék fejlesztőknek, és a konzol gyártóknak sem jó üzlet a használt játék kereskedelem. ( Persze, nekünk jó ) A kereskedelmi szoftverek folyamatosan mennek ebbe az irányba, sőt ott már inkább az előfizetés irányába. Az Adobe pl. már teljesen "átállt", és sorolhanám a többi céget... Az MS pont ezt próbálta, de lehet hogy még túl korán. A Sony meg meglovagolta, de igazából nekik se jó ha mondjuk 5 ember játszik egy játékkal amit tulajdonképpen csak egyszer adtak el. A játékoknál lassabb a folyamat, de megállítani itt sem lehet.
17.
17.
Norbiii
Mindig kazettás, vagy lemezes játékokat részesítettem előnyben, azonban most Ps4-en az összes játékom mind digitális, ennek az oka, hogy nagy akciók vannak, és sokkal olcsóbbak voltak, mint a lemezesek. Egyetlen egy nagy hátránya azonban van, amit Tuco ír, hogy a lemezes játék eladható, a digitális pedig nem!
16.
16.
dcba
#14: Sztem a konyv es a lemezes jatek teljesen mas teszta. Ha konyvet veszel, magat a konyvet fogod, ha jatszol nem a lemezt tartod a kezedbe.

Sztem ha elkezdik a konzolon is beaktivaltatni a jatekokat, akkor semmi ertelme nem lesz a lemezes jatekoknak, mert csak porfogok lesz.
PCre mar semmi ertelme a lemezes jatekoknak, mivel a jatek kb 60%a van csak a lemezen es eladni sem tudod.
14.
14.
Zoli0507
#13: Jogos amit ìrsz, de èn inkàbb ùgy èrtettem hogy......hm..... pèldàul èn szeretek olvasni. Az hogy èn egy "könyvet" ùgy olvassak ki hogy egy tabletet bàmulok szàmomra nonszensz.
Ha a digitàlis 10-15-20euroval olcsòbb lenne akkor is a lemezest vennèm.
13.
13.
dcba
#12: Igen konzolon jelenleg a lemezes jatekok jobban megerik, sokszor peldaul egy jatek klasszikus statuszba lep es akkor lehet meg tobbet is kezd erni mint uj koraban.

Amig nem kezdik el, h aktivald be a jatekot mint PCn, addig en is azt vallom, h a lemezes jobban megeri.
12.
12.
Zoli0507
#10: Èn pèldàul ps-re csak lemezesen vàsàrolok. (Összesen 2db jàtèkot vettem digitàlisan).
A legfőbb oka az az hogy nekem sokkal jobban tetszik az hogy dobozban van, valahogy "szemèlyesebb", főleg ha nem standard hanem dìszdobozos.
A màsik, hogy ha pèldàul egy règit ùjra akarok jàtszan (egy dèlutàn csak ùgy kedvet kapok hozzà)i akkor nem kell megvàrnom hogy 30-50gigàt telepìtsen, berakom a lemezt pàr màsodperc alatt betölt ès màr indul is.
11.
11.
LtK
Valaki próbálta már esetleg? Nekem folyamatosan azt írja amikor próbálok rámenni , hogy "unable to find this page"
7.
7.
DON GONDOCS
#5: Én örülnék neki a legjobban, már xox is reménykedtem hogy nem lesz lemez meghajtó. Bár ahogy néztem ennek a szolgáltatásnak elég borsos ára van egy EA acces vagy xbox game pass-hoz képest. Utóbbival egában van a felhozatal.
6.
6.
#5: Nehezen tudom elképzelni, aztán ki tudja. Ha visszanézek az elmúlt 15 évre, rengeteg minden változott.
5.
5.
Firsttime
Egyre jobban elképzelhetőnek tartom, hogy pár éven belül erre fele fognak húzni a cégek. Játékstream. Zéró kalózkodás lehetőség, nem kell drága hardvert fejleszteni, nem kell lemezes kópiákat készíteni.
4.
4.
KRAT0S
#1: Azokat nem is fogják. Vegyenek szépen gépet! de azért van benne egy-két nagyon jó cím :)
3.
3.
Yanez
#2: Nem kell hozzá, PC-n is lehet tolatni! :) Csak seggeszkinek el ne mond! :D
2.
2.
zozo76hun
de ehhez nem is kell ps4, nem?
1.
1.
Yanez
Hát nem a legjobbakat adják a népnek, de kezdésnek ez is jó.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...