Bemutatkozott a Jump, a videojátékos Spotify

  • Írta: fojesz
  • 2017. július 12.
  • Bejelentés
Link másolása
A havidíjas szolgáltatás különösen technológiai szempontból érdekes: a játékokat nem kell előzetesen letöltenünk és telepítenünk, de a felhőalapú megoldások hátrányaitól sem kell tartanunk.

Új videojátékos szolgáltatás indul hamarosan, a Jump egyelőre zárt bétatesztben fut, amire itt tudtok jelentkezni. Az indie játékokat tömörítő rendszer a Spotifyhoz hasonlóan működik, havi 10 dollár ellenében kezdetben 60 különböző fejlesztéshez férhetünk hozzá korlátlanul, azokat ráadásul nem kell letöltenünk vagy telepítenünk, indítás után szinte azonnal futtathatjuk őket.

A fejlesztők azonban igyekeztek hangsúlyozni, hogy a Jump nem felhőalapú technológiát használ, vagyis nem arról van szó, hogy a játékokat egy távoli szerver futtatná, a játékosnak pedig egy folyamatosan streamelt videóval kell küzdenie, ami képminőség és késleltetés szempontjából is hagy kívánnivalót maga után.

A Jump a HyperJump technológiára épül, és bár a srácok nem részletezték túl a technikai hátteret, az eddigi infók alapján hasonló elvre épülhet, mint az Android-féle Instant Apps, ahol az alkalmazásokat kis szeletekre bontják, azok pedig folyamatosan töltődnek le, illetve törlődnek attól függően, hogy hol jár a felhasználó.

A felhőalapú megoldásokkal ellentétben ez természetesen azt is jelenti, hogy a játék a játékos hardverén fut, így a játékok minimális rendszerkövetelményeinek meg kell felelnie a gépünknek. Emellett a készítők szerint az internetkapcsolatunk sebessége miatt sem kell aggódnunk, az ugyanis csak a játék indítását befolyásolja elsősorban: a példájuk szerint 15 megabites nettel egy percen belül indulnak a játékok.

A bétateszt július 10-én kezdődött, és július 24-ig tart. Az éles rajtra várhatóan még a nyáron sor kerül, utána a tervek szerint havi 6-10 játékkal bővül a Jump kínálata. A játékok legalább egy évig szerepelnek a felhozatalban, de persze a fejlesztők bármikor meghosszabbíthatják a megállapodásukat az üzemeltetővel.

Az éles rajt után próbaidőszak is lesz, az első két héten ingyenesen használhatjuk a Jumpot.

2.
2.
mestermagyar
Magyarul teljesen arra megy rá hogy nincs elég tárhelyed? Semmi értelmét nem látom. Ha futtatnál egy 100GB-s címet akkor kellene a jó hardver, ha meg van elég zsozsód arra a gépre akkor nincs elég mondjuk egy 5TB HDD-re és 1TB SSD-re? Teljesen random számokat mondtam mert fogalmam sincs manapság mennyi az átlag.
1.
1.
user101
Origin 5 euró alatt és klasszisokkal jobb cuccok vannak fenn... Csak úgy mondom... :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...