Holnapután indul a PES 2018 nyílt bétája

  • Írta: fojesz
  • 2017. július 18.
  • Korai verzió
Link másolása
A hónap végéig bárki kipróbálhatja a Pro Evolution Soccer 2018-at, PlayStation 4-en még csak PlayStation Plusra sincs szükség a teszteléshez. A fejlesztők szerint a béta nem váltja ki a demót, és nem is arra hivatott, hogy eladja a játékot.

PlayStation 4-en és Xbox One-on is elérhető lesz a Pro Evolution Soccer 2018 nyílt bétatesztje, a próbaidőszak július 20-án, délelőtt 10 órakor veszi kezdetét, és július 31-én, hajnali 6 órakor ér véget. PS4-en nincs szükség PlayStation Plusra a játékhoz, Xbox One-on viszont nem ússzuk meg az Xbox Live Gold-előfizetést.

Ami a béta tartalmát illeti: a próbában a francia és a brazil válogatottal léphetünk pályára a Neu Sonne Arenában, játszhatunk napközben és este, illetve jó és esős időben is. A Quickmatch mellett kipróbálhatjuk a 3v3-as online kooperatív módot is, azonban a fejlesztők szerint a bétában még nem lehet behívni a barátokat, hogy egy csapatot alkossunk, az egyetlen módja a közös játéknak az, ha egy konzolról játszunk.

Ez fájó hiányosságnak tűnhet, azonban a Konami szerint a bétának nem is az a célja, hogy eladja a játékot, itt a netkód tesztelése kapja a főszerepet. A szeptember 12-i megjelenés előtt külön kapunk demót, az már minden bizonnyal a végleges(hez közeli) verzió alapján készül.

7.
7.
Norbiii
#6: Nem! Itt lehet kocka lasztikkal is játszani, és van olyan külön beállítás, hogy kék a fű.
+ van olyan kód is, hogy befalazzák a kaput, de ezt tudod.
6.
6.
Yanez
#5: Hmm érdekes. A labda ebben is gömbölyű? Na meg a fű! Még mindig zöld?
5.
5.
Norbiii
Elsőre úgy tűnt, hogy szinte semmi újítás, ami miatt megérné 17-ről áttérni a 18-ra teljes áron. A passzokon és a mozgáson mintha egy minimálisat változtattak volna, a szögletek és a kapuskirúgások más szögből vannak, és elsőre kb ennyi.
A menü ugyanolyan, itt azért ráférne már a pes-re egy teljes átszabás, ráadásul lehetne gyorsabb is.

Aztán elindítottam a 17-et, és ezután láttam, hogy 18-ban élénkebbek, szebbek a színek, ami nekem először nem tűnt fel, aztán lehet, hogy épp olyan pályát adott be, nem tudom, de itt ez volt a tapasztalatom.

Egy meccs alapján a véleményem, hogy szinte olyan, mint a 17, nem tervezek váltani, marad a fifa elsődlegesnek. (hangulatban egyébként nálam a pes a nyerőbb)
4.
4.
Beniciodeltoro
Sok értelme volt online bétát feltenni, ha nem is működik.
Egyébként is a gép ellen akar szinte mindenki játszani, f*szér kell itt túl variálni.
2.
2.
Beniciodeltoro
Plus előfizetés asszem eddig se kellett a PES demo letöltésekhez.
EA meg ha csak origizik, és nem nyílt demo lesz akkor bekaphatják.
1.
1.
Norbiii
Ennek most örülök. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...