Konzolokra is megjelenhet a The Sims 4

  • Írta: zoenn
  • 2017. július 25.
  • Pletyka
Link másolása
Három éve landolt PC-n a The Sims 4, de a Microsoft Store szerint idén novemberben érkezik az Xbox One-os verzió, és ha már itt tartunk esélyes a PS4-es verzió is. Hivatalos bejelentés egyelőre nincs.

A Microsoft saját boltjának adatlapja szerint november 17-én landol Xbox One-on a The Sims 4. Az EA egyelőre még nem jelentett be semmit, de esélyes, hogy PS4-re is megkapjuk a Maxis életszimulátorának legutóbbi részét. És ha pofátlanok akarunk lenni, még a Switch-verzió is elképzelhető.

A The Sims 4 eredetileg 2014-ben jelent meg PC-re. Simjeink érzelmi állapota sokkal hangsúlyosabb szerepet kapott a játékban, mint korábban. A mai napig három nagyobb kiegészítő (Get to Work, Get Together és City Living) látott napvilágot, és jó pár kisebb csomag is.

A harmadik rész konzolokra is megjelent, így simán elképzelhető, hogy a folytatással is hasonló tervei vannak az EA-nek, dacára annak, hogy a sorozat már túl van az aranykorán. Várjuk a hivatalos bejelentést!

8.
8.
Hunszi
#6: Hát azért sanszos, hogy egy Sims éppen nem vágná oda egyik kozolt sem. A "DLC included"-ről meg kb feledkezzetek meg, ez az EA...ha még nem esett volna le nektek. Nagyon max beraknak pár jelentéktelent DLC-t ruhákat s ilyesmiket és 40 dollár alatt biztosan nem lesz.
6.
6.
#4: :D

A Sims 3 az összes DLC-vel steamen kb. 550€-ba kerül és már a 4-ik részel is kezdenek elszállni. Nem hiszem hogy a nyomott ár, vagy az ésszerűen árazott DLC-k a Maxis/EA üzletpolitikáját képeznék.

Én inkább arra leszek kíváncsi, hogy fog futni konzolon, főleg ha feltelepíted hozzá az összes kiegészítőt.
5.
5.
strike19
#4: Engem minden ,hogy érdekel.Nagyon érdekel a konzolos irányítás.Szerintem úgy a legkönyeb irányítani.
4.
4.
Gykrizsi
Nyomott áron, vagy kiegekkel még érdekelne is.
3.
3.
strike19
#2: Ja meg Trophy-k miatt csak megvennénk.
Csinálj gyereket.
Gyújts fel a házat.
Halállal fogadj és nyerj.
stb.
2.
2.
RangerFox
Nekem tetszik PC-n, ha kijönne Ps4-re, akkor megvenném, eljátszogatok vele, plusz nagyon részletes dolgokat lehet benne építeni. Mondjuk tavaly még azt nyilatkozta az EA, hogy nem lesz Sims 4 konzolokra.
1.
1.
strike19
Azt hittem a Maxis aki fejlesztette tönkre ment.
Egyébként régen anno a Sims 2 idején volt szerintem a legnépszerűbb.Emlékszem itt is hír volt minden egyes kiegészítő manapság meg már egy hír sincs róla.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...