Szeptemberben jelenik meg az Echo

  • Írta: Shifty
  • 2017. július 28.
  • Megjelenés
Link másolása
Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a független dán Ultra Ultra stúdió első játéka, az Echo, amiről az elmúlt egy év során gyakorlatilag semmi hír nem érkezett. Ma viszont a csapat megerősítette, szeptemberben érkezik a játék.

A Koppenhágában székelő Ultra Ultra indie stúdió bemutatkozó játéka, az Echo még tavaly augusztusban mutatkozott be, az azóta eltelt egy évben viszont semmit sem lehetett hallani a külső nézetes sci-fi kalandról. Mostanáig, a fejlesztők ugyanis bejelentették, hogy 18,99 fontos árcédulával dobják piacra játékukat, méghozzá szeptember 19-én, PC-re és PlayStation 4-re.

Az Echo hősnője En, egy tapasztalatlan űrutazó, aki közel egy évszázadnyi mélyálomban eltöltött utazás után megérkezik kitűzött célpontjához, a Palace-hoz. Ekkor még nem is sejti, hogy az egykori csodálatos, ősi civilizáció már a múlté, fejlett technológiájuk azonban okoz majd némi meglepetést számunkra. A Palace ugyanis olyan védelmi mechanizmussal van felvértezve, ami lehetővé teszi számára, hogy mindazt, amire mi magunk képesek vagyunk, azt ő is megtanulja és felhasználja ellenünk.

Az általa létrehozott ekhók így tulajdonképpen a mi klónjaink, akiket egyetlen cél vezérel: elpusztítani minket.

2.
2.
Matt8888
Ezt én is várom, a logika bármikor jöhet.
1.
1.
jolvokq
Na végre királyság alig várom :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...