Az eSport is helyet kaphat a 2024-es olimpián

  • Írta: fojesz
  • 2017. augusztus 9.
  • Érdekesség
Link másolása
Hét év múlva kioszthatják az első olimpiai aranyat az eSportért. Még semmilyen döntés vagy konkrétum nem született az ügyben, de a párizsi olimpiáért felelős bizottság társelnöke szerint mindenképpen körbe fogják járni a témát.

A 2024-es párizsi olimpián már az eSport is helyet kaphat, ezt a helyi olimpiai bizottság társelnöke, Tony Estanguet erősítette meg az Associated Pressnek. Állítása szerint az eSport képviselőivel és a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal is leülnek tárgyalni.

Konkrétumok persze még nincsenek, Estanguet ötlete pusztán elképzelés egyelőre, állítása szerint azonban annyit mindenképpen megérdemel a videojátékos közösség, hogy ez a téma napirendre kerüljön. "Meg kell vizsgálnunk a dolgot, mert nem mondhatjuk azt, hogy 'ez nem mi vagyunk, ez nem az olimpiáról szól'. A fiatalság érdeklődik az eSport iránt, szóval nézzük meg, találkozzunk velük, próbáljunk hidakat építeni!" - nyilatkozta.

A 2024-es olimpiai játékok számait 2019-ben kezdik el összerakni, a végleges listát pedig a 2020-as olimpia után fogják kihirdetni. Reméljük a legjobbakat!

22.
22.
Lorthirash
#21: Gyakorlatilag a játékok 90-95%-a nem e-sport.
21.
21.
Lorthirash
#1: Nem minden videójáték sport csak nagyon kevés ahhoz hogy egy játék e-sport legyen sok követelménynek teljesülnie kell....
20.
20.
Lorthirash
#16: Na pont ez a konzervatív gondolkodásmód a probléma itthon amiért még mindíg nem annyira elfogadott az e-sport mint más európai országokban...
19.
19.
leviske
Egyfelől az eSportban érdekelt szereplők hülyék volnának átadni a "legjelentősebb rendezvény" címet a NOB-nak csak úgy puszira. Új nézőket nem szereznének ezzel, csak a hangsúlyt vennék el a saját rendezvényeikről. Mindezt azért, mert Párizs több bevételt szeretne. Nonszensz.

Ráadásul a sakk sem olimpiai sportág, az eSport játékok pedig szinte semmivel nem különböznek tőle. Az Olimpia sose a taktikai sportágakról szólt. Ezért nincs autóverseny sem.
18.
18.
Doc.
#14: A KeSPA miatt Korea teljesen más, főleg hogy már 2000 óta létezik az egész szervezet.
16.
16.
Norbiii
#6: "Na,de komolyan,mekkora vicc ez. Videojáték,mint olimpiai sportág........beszarás."

Hát, szerintem is az lenne...
14.
14.
respectpele10
#13: Szerintem ha pl a cs:go-t nézzük akkor több európai ország is komolyan venné (Dánia, Lengyelország, Svédország)
13.
13.
Doc.
Egyetlen ország a világon, ahol a többség ezt valamennyire komolyan venné az Dél-Korea, onnan is a League meg StarCraft miatt. 2024 egy kicsit korai, de idővel egyáltalán nem elképzelhetetlen.
10.
10.
shooter1234
A kötélhúzás és a sakk is ottvannak a NOB által elfogadott olimpiai sportok között, szóval semmi sem lehetetlen. (Igen, utánanéztem wikipedia -n)
8.
8.
imchristailor
Velemnyem szerint az otletnek van pozitiv es negativ oldala is. Nem tartom jo otletnek osszemosni az e-sportot egy valodi sport olimpiaval. Azonban egy kulon e-sport olimpia megrendezese hasonlo keret kozott erdekesen hangzik.
7.
7.
Machiavelli
Miért nem elég külön e-sport versenyeket rendezni. Miért kell a fizikai sportok közé befurakodnia? Nagyon nincs kőze a kettőnek egymáshoz. Már látom lelki szemeim előtt ahogy az M1-en adják és Gundel le noobozza a selejtezőben kiesetteket. Ez is nyílván a pénzről szól. A hivatalos olimpiában több a lóvé mint az e-sport rendezvényeken.
6.
6.
x360player
#3: A Driver:San Francisco-ban pedig enyém a világelső idő a Blast from the Past Challengeben(Xbox360). Követelem,hogy vigyenek ki az Olimpiára Driverezni. :D

Na,de komolyan,mekkora vicc ez. Videojáték,mint olimpiai sportág........beszarás.
5.
5.
tityesz
Mekkora szegyenteljes kibaszas lenne ez a valodi olimpikonokkal...chipszabalas kozben olimpiai bajnok lesz valaki...rohej.
3.
3.
semike
Huuuha,ekkora baromságot!
Akkor en jelentkeznék mert a világranglista 8.helyén allok a Tumblestone játékban!!!
Azzal simán kvalifikalom magam!
De a Forzán is van pár jó időm-igaz ott csak az elso 300-ba tudtam beférni....
:))))
Idioooooooták!!!!
2.
2.
oticasi
Kutyasimogatásból is lehetne olimpiát tartani,sokan szeretik azt is.
Indulnék én is a kis rotimmal
XD
1.
1.
Nothing
Egyrészt, valószínűleg maradi gondolkodású vén **** vagyok, de a videojáték szerintem nem sport. Ezzel az erővel az evőversenyek, a horgolás, a zsákban futás meg a kocsimosás is bekerülhetne az ötkarikásba. :D
Másrészt viszont, ha a curling és a sakk is sportnak számít, akkor az E már szinte alap.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...