Killer Instinct - a steamesek is harcba szállnak

  • Írta: fojesz
  • 2017. szeptember 7.
  • Hír
Link másolása
Heteken belül a Steamen is elérhetővé válik a Killer Instinct PC-s változata, jó hír ráadásul, hogy a Valve platformját választó játékosok sem maradnak ki a keresztplatformos multiplayerből.

Függetlenül attól, hogy melyik játéknál működhet jól, egyre több platformtulajdonos fekszik rá a keresztplatformos multiplayer támogatására - az idilltől tulajdonképpen már csak az választ el bennünket, hogy a Sony is belátóbb legyen a kérdésben.

Akárhogy is, a Microsoft az egyik fő zászlóvivője a témának, úgyhogy talán annyira nem lepődtök meg a bejelentésen, hogy a Killer Instinct Windows 10-es és Xbox One-os játékosai a leendő Steam-vásárlókkal is együtt játszhatnak majd. A Microsoft még júniusban jelentette be, hogy a verekedős játék a Valve platformján is tiszteletét teszi, a fejlesztők közösségi menedzsere pedig a hivatalosan fórumon erősítette meg, hogy a Killer Instinct-játékosok platformtól függetlenül küzdhetnek majd meg egymással.

Egy dolgot azonban nem árt tudni: a megjelenést követő időkben csak tesztelni fogják a funkciót, így simán előfordulhat, hogy ideiglenesen ki-kikapcsolják azt, míg a háttérben dolgoznak. Ez az online multit amúgy nem érinti, továbbá a Windows 10-es és az Xbox One-os cross-platform játék is éles marad - egyedül a steameseknek kell számolniuk azzal, hogy olykor csak más steamesek közül választhatnak ellenfelet maguknak.

A steames megjelenésről egyébként még mindig nincs konkrétum, a készítők szerint "a következő hetekben" számíthatunk rá.

3.
3.
user101
De egyébként nem ez lenne a normális ? Egy játék amiben minden tartalom elérhető minden platformon és multiban együtt játszhassanak a népek ? DE !
1.
1.
crytek
Na végre kiadják pc-re is :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...