Nem kap több frissítést a Battleborn

  • Írta: fojesz
  • 2017. szeptember 18.
  • Gyászhír
Link másolása
A fejlesztők a játék hivatalos fórumán jelentették be, hogy megszűnik a játék heti helyzetjelentése, és a két héttel ezelőtt bejelentett frissítést sem követi majd újabb a jövőben. A szerverek még élnek egy darabig.

A Battleborn kreatív direktora, Randy Varnell a játék hivatalos fórumán jelentette be, hogy véget ér a cím támogatása: a két héttel ezelőtt bejelentett Fall Update lesz az utolsó frissítés hozzá, valamint a heti helyzetjelentésként szolgáló Battleplan-sorozat is véget ér. Az ígéretek szerint a szerverek még élni fognak a belátható jövőben.

A Battleborn tavaly májusban jelent meg, és amellett, hogy nem sikerült kiemelkedőt alkotnia a készítőknek, pechükre szinte egyszerre jelentek meg a tavalyi év egyik legsikeresebb játékával, az igencsak hasonló élményt ígérő Overwatch-csal. A fejlesztők már a Blizzard címének rajtjára is izmos árcsökkentéssel készültek, idén júniusban pedig gyakorlatilag free-to-play játékot csináltak a Battlebornból.

Varnell, aki 2009 óta dolgozott a Battlebornon, állítása szerint egy másik ígéretes Gearbox-cím fejlesztésével foglakozik majd: az már nem derült ki, hogy az új Borderlandsre vagy a Project 1v1-re gondolt.

7.
7.
#1: Ezerszer leírtam ezt én is, már ráuntam.
6.
6.
PaprikaJancsi
#1: Mondjuk a Destinyre sem hasonlít egyáltalán :D
5.
5.
hadzsime
"Varnell, aki 2009 óta dolgozott a Battlebornon..."
Azért szar érzés lehet, ha 7 éven át dolgozol valamin, ami végül kudarc lesz.
4.
4.
kopic
#3: Az egész oldal egy tragyadomb lesz lassan.
3.
3.
imchristailor
#2: Igen azon én is jót nevettem. Az a teszt olyan volt, mintha 10 éves szomszéd Pisitke írta volna, nem is értem egy ilyen oldalon, hogy lehet olyan gyenge tesztet kirakni.
2.
2.
Kreto
#1: Engedd el. Itt a GKnál csak az OW-t ismerik és mindent ahhoz kell hasonlítani. Lásd például a gigantic tesztet. Az író beletolhatott kb 2 órát és összehasonlította az ow-val. A giganticnak közben köze nincsen egy hero shooterhez mert az elemeinek a 90%-a mobás. (paragon,smite) Fel volt hozva negatívumként hogy nem lehet "meccs közben karaktert váltani".
1.
1.
Ti játszottatok egyaltalan a játékkal??? Mi "gyakorlatilag ugyanaz" az Overwatchhoz kepest?? Ezerszer jobban hasonlít a Paragon-ra es a Destiny-re mintsem az OW-ra. Hihetetlen hogy az emberi felszinesseg es a felhigult jateksajto mikre kepes. Es nem mondom, hogy önmagának biztos h túlélte volna a BB, de hogy hatott ra a sok hulye hasonlítgatas az tuti, es negatívan.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...