Kilencéves csúcson a Nintendo részvényei

  • Írta: fojesz
  • 2017. szeptember 20.
  • Biznisz
Link másolása
Töretlenül erősödnek, és épp kilencéves csúcsot döntögetnek a Nintendo részvényei. Úgy fest, a kiotóiak Kínában is piacra dobnák a Switch-et, állítólag most ennek örülnek annyira a befektetők.

Kirobbanó formában a Nintendo részvényei, most épp 42890 jent ér a cég egy-egy papírja. Kilencéves csúcsokat döntögetnek a kiotóiaknál, ennél szebb számokat ugyanis 2008 szeptembere, a Wii diadalmenete óta nem láthattak. Azóta egy világválságon és egy Wii U-n is túl van a vállalat, a legínségesebb időkben 9000 jen alá zuhantak a részvényárak.

Az új lendületet a Switch érkezése biztosította, legutóbb pedig a múlt héten pörögtek rá a Nintendo-részvényekre a befektetők, miután a kínai Tencent bejelentette, hogy idén télen a hibridkonzolra is megjelenik az Honor of Kings/Arena of Valor című pénznyomdája. Ez a találgatások szerint annak a jele, hogy a Nintendo Kínában is piacra dobná a Switch-et, amit ráadásul a Tencent közreműködésével lépne meg.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...