Budapesten is lesz Trónok Harca Live koncert

  • Írta: Shifty
  • 2017. szeptember 27.
  • Cooltúra
Link másolása
Jövőre már májusban beköszönt a tél, a tavaly útjára indított Trónok Harca Live koncertsorozat ugyanis az észak-amerikai helyszínek mellett 2018-ban Európában, köztük Budapesten is tiszteletét teszi, méghozzá Ramin Djawadi vezényletével.

A három évvel ezelőtt kitalált, majd idén februárban az Egyesült Államokban el is indított Game of Thrones Live Concert Experience jövőre Európába költözik, aminek az egyik májusi állomása éppen Budapesten lesz.

A turné második felvonása május 8-án rajtol Madridban, hogy aztán 20 európai állomást megjárva következhessen az őszi kör, ami szeptember 5-én indul Vancouverben és október 14-én zárul Torontóban. A turnéban természetesen az HBO is segédkezik, többek között innovatív zene- és videotechnikával, amelyek lehetővé teszik, hogy életre keltsék a színpadon Westeros és Essos különböző részeit.

A jegyértékesítés minden helyszínen szeptember 29-én, azaz most pénteken kezdődik, 10 órakor. Az exkluzív HBO elővásárlási lehetőség már most is él, és egészen péntek reggel 9 óráig elérhető.

A budapesti koncertre a Live Nation és a Ticketpro oldalán keresztül vásárolhatók meg a belépők. Kizárólag ülőjegyek kaphatók a Trónok Harca 2018. május 18-i élő koncertjére, amit a Budapest Arénában rendeznek meg.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...