Új Fallout lehet készülőben

  • Írta: gabeee
  • 2017. október 6.
  • Pletyka
Link másolása
Régen kaptunk már új Fallout-játékot, hiszen az utóbbi időben a már meglévő kiadások módosított változatait készítette el a Bethesda. Utoljára a Fallout 4 GOTY-verziója került a boltokba, de a háttérben készülhet valami egészen más is.

A Fallout körül pezseg az élet, pedig már jó ideje nem készült új epizód a sorozaton belül. Nem olyan régen került fel a boltok polcaira a Fallout 4 Game of the Year-kiadása és a játék VR-változata is itt van a nyakunkon. Mondhatjuk tehát, hogy bőségesen el vagyunk látva, a rajongók mégis valami egészen újra vágynának lassan.

A napokban biztató jelek láttak napvilágot ez ügyben. Chris Avellone, az Obsidian egykori tervezője, a Fallout: New Vegas és a Fallout 2 pályatervezője, minden előjel nélkül profilképet cserélt Facebook oldalán. Ebben persze még nem lenne semmi eget rengető, hiszen mindannyian szoktunk így cselekedni, de ő egy egészen érdekes képpel bolygatta meg a rajongók fantáziáját:

Talán mindenkinek ismerős a képen látható Vault Boy, akit egy emberszerű figura ölel át, és azt mondja neki: "Nagyon hiányoztál!" Hogy egészen pontosan mire akar utalni ezzel Avellone, azt egyelőre nem tudni, de ahogyan a rajongók reakcióiból kiderült, többek már az új rész eljövetelét emlegetik. Mindenesetre kíváncsian várjuk mi lesz a sztori folytatása!

22.
22.
Heldengeist
#21: Épp ez a baj. Az egy eléggé elavult motor, amit kb. a Morrowind óta bővítgetnek és foltozgatnak. Már nagyon rájuk férne egy csere, mert minden új játékukkal egyre fájóbbak a limitációi.
21.
21.
Formula1fanatic
Ha lesz is új rész, azt szerintem a Fallout 4 motorjára fogják megírni. Más lehetőség nem lesz Bethesda mint kiadó nem tűrné el, hogy mondjuk unreal 4 enginre készüljön, bár frankó lenne:D
20.
20.
Juha
#18: Azt hiszem New Reno volt, és én meggyőztem a tolvajokat, hogy ingyen javítsák fel a kocsit, vagy balhé lesz :)

Ott volt azt hiszem az is, hogy kiásatod az egyik sírt a rablóval, az meg alá van aknázva. Kiszedi az aknát, ás tovább, te meg utánarúghatod azt, így tiéd a kincs!

Azt hiszem újrajátszom az első két részt hamarosan.
18.
18.
Ooorky
#17: Jahh, nincs is jobb annál, mint Enclave katonák elől menekülni a kocsival.
Valamelyik városban le is lehet parkolni vele és ha néhány napra ott hagyod ellopják.
Én utána megkerestem a járgányt és békés után visszaszereztem (kifizettem az átalakítás költségét). Tuning után gyorsabban és kevesebb üzemanyagot fogyasztva lehet vele zúzni.
17.
17.
Juha
#14: Az Arcanum is nagyon jó játék, ahol shotgunnal mehetsz a kardos ellen ☺

A F2-ben a kocsit imádtam nagyon, igencsak jó érzés volt, mikor végre megszereztem, hogy aztán a semmi közepén kifogyjon a benya.

Én is örülnék egy izometrikus Falloutnak, de kicsi rá az esély szerintem...
16.
16.
wolfwarrior
De jó lenne megint egy Obsidian fallout game, amiben van rendes rpg elemek és tényleg egy saját karaktert játszol aki nem beszél, és bővebb a párbeszéd lehetőségek vannak, és nincsenek hülye copy küldik amiket megállás nélkül a torkodba lenyomnak és minden mást kihygynak ami elcseszte a fallout 4-et
15.
15.
Heldengeist
#12: Ha olyanra vágysz, jobban teszed, ha inkább kivárod a Wasteland 3-at, mert a Behtseda hasonlót már soha nem fog csináni.
14.
14.
Ooorky
#13: Arcanum: Of Steamworks and Magick Obscura is abból az akolból származik, csak áthelyezték egy steampunk fantasy-ba, ahol lehet pl. Frankenstein szörnye karakterrel is kezdeni, ami buta de kegyetlen erős és félnek tőle az emberek, vagy lehet elmegyógyintézetből szabadult, akit minden apró jó cselekedetért megdicsérnek az emberek :D

Fallout 1-hez mindenképp érdemes leszedni a Fixt mod-ot (fent van no mutants allowed-en), 2-höz pedig Restoration project-et.
Valamint nem jó teljes felbontáson futtatni, mivel átmegy pixelvadászatba, nekem 720-ben sokkal kényelmesebb volt.
Valamint mindkét játékban vannak kaszinók, azt nem szabad elfelejteni (én minden Fallout-ot 10-es Luck-kal vittem végig, kivéve a 4-et mert azt 5 óráig bírtam elviselni).
13.
13.
Chrysh
#12: Én mostanában szeretném majd pótolni az első két részt, mert érdekel a sötétebbnek tűnő hangulata, meg a másabb játékmenete, de mindenképp jó lenne látni egy hasonló produktumot úgy ahogy te leírtad.
12.
12.
silkgoat
#11: Istenem de jo lenne. Mar a gondolatra is konnybe labadt a szemem.
Egy Fallout 2 szeru (meg akar bugokkal is), Divinity: Original Sin 2 szeru motorral.
Csak ne legyen olyan faek egyszerusegu es unalmas, mint a 3-as meg a 4-es.
11.
11.
Chrysh
Régivágású Fallout?
9.
9.
tundrish
Mondjuk a New Vegas klasszisokkal jobb volt, mint a Fallout 3 (igaz az 1-2 mellett az sem rúgott labdába), szóval hajrá.
6.
6.
Ooorky
Remélhetőleg ennél nem fogja a Bethesda elzárni a pénzcsapot a játék elkészülte előtt...
3.
3.
Firsttime
3 és 4 között cirka 7 év telt el. 4- et 2 éve novemberben adták ki. Szóval ja...
2.
2.
hadzsime
Remélem nem Fallout MMO-t akarnak csinálni. Az sem tetszene ha a következő rész is olyan lenne mint a Fallout 4 mert túl sok dolog hiányzott abból a részből.
Gondolom még sokáig nem fogunk hallani semmit róla, de azért várom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...