Sikerrel zárult a Scorn adománygyűjtése

  • Írta: zoenn
  • 2017. október 10.
  • Hír
Link másolása
Véget ért a szerb Ebb Software horrorjátékának Kickstarter-kampánya. A kért összegnél 43 ezer euróval több jött össze a Scornra, így egy kimondottan VR-ra szánt pályát is tartalmazni fog az anyag.

A szerb fejlesztő szépen felmondta a leckét H.R. Giger munkásságából. A Scorn egy sötét atmoszférával felvértezett belső nézetű horrorjáték, amely egy szörnyű, lüktető és lélegző világban játszódik. Egészen emberfeletti lények és fifikás fejtörők várnak ránk a játékban.

A Scorn egyébként két részletben lát napvilágot, a Part 1 már 2018 folyamán befut. A srácok már nagyjából el is készültek vele, de a befejezéshez és polírozáshoz extra pénzre volt szükségük, ezért is futtatták meg a projektet a Kickstarteren.

A kért 150 ezer euró helyett végül 192 ezer euró jött össze rá, így néhány extra cél is teljesült. Most már biztos, hogy kapunk egy VR-ra kihegyezett pályát is. Sajnos a 200 ezer euróhoz kötött két új ellenféltípus nem jött össze, de csak kevés kellett hozzá, reménykedjünk a fejlesztők jóindulatában!

Ha támogattad a projektet, szeptember vége óta már egy demónak is örülhetsz.

A készítők tervbe vették a PS4-es és Xbox One-os változatot is, de most teljes erővel a PC-s verzióra koncentrálnak.

3.
3.
markoci555
én nagyon várom, támogatni mondjuk azért már nem, de a videó alapján nagyon tetszett. Kár hogy sokan meg leszólták a kommentekben.
2.
2.
caleb007
Azt írták a kampányzáró e-mailben, ha ha nem lesz fennakadás a fejlesztés során, akkor belekerül legalább egy, de lehet mindkét extra ellenféltípus a játékba.
1.
1.
crytek
"reménykedjünk a fejlesztők jóindulatában" Ez már innentől csak a vásárlókon múlik, mert ha magukhoz mérten szépen fogy majd biztos benne lesz akár utólag is ....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...