Nem fejleszt több VR-játékot a CCP Games

  • Írta: zoenn
  • 2017. november 4.
  • Gyászhír
Link másolása
Még a VR hajnalán is ott volt az izlandi CCP Games, és ők bizony láttak fantáziát a technológiában - egészen mostanáig. Az EVE: Valkyrie fejlesztője bejelentette, hogy lemondanak VR-terveikről és helyette PC-s és mobilos címeket készítenek.

A GamesIndustry.biznek eljuttatott nyilatkozatában a CCP Games megerősítette, hogy a csapat a jövőben nem készít több VR-játékot. A döntés váratlan volt, lévén az izlandi stúdió egyike volt azoknak a stúdióknak, akik elsőnek ültek fel a VR-vonatra. Kipukkad a lufi?

Mint írják, a sikeres VR-játékaik (EVE: Valkyrie, Sparc) ellenére a PC-s és a mobilos címekre fókuszálnak a jövőben, de meglévő játékaikat tovább támogatják a londoni és a reykjavíki irodáikban. A srácok ugyan még mindig látnak fantáziát a technológiában, de addig nem fognak pénzt fektetni a VR-ba, míg a piac olyan feltételeket nem támaszt, hogy megérné.

Egy biztos, egy kezünkön meg tudnánk számolni az ígéretes AAA-kategóriás VR-játékokat. A nagy kiadók nem kápráztatnak el bennünket, és inkább a kisebb indie csapatok kísérleteznek a virtuális valósággal. Ráadásul a VR-szemüvegek sem úgy fogynak, ahogy kellene.

Azt azért illik megjegyezni, hogy a CCP anyagi gondokkal is küzd. Nemrégiben zárták be stúdióikat Newcastle-ben és Atlantában, sok házon belüli fejlesztő átkerült a meglévő három iroda valamelyikéhez. Az átszervezések miatt 100 munkavállalónak mutattak ajtót.

A cég októberben jelentette be, hogy a továbbra is készül a PC-s Project Nova, és egy mobilos EVE-mellékágnak is örülhetünk.

22.
22.
torz_on_borz
"sikeres VR-játékaik EVE: Valkyrie" ezek meg mit szívtak? :D
21.
21.
Őrnagy
A Nintendo megmutatta, hogy lehet egy új konzolt nagy példányszámban eladni: kell hozzá egy jó játék. A 10 éves lányom, aki szarik a játékokra, többet hallott a Zeldáról, mint a VR-ról.
20.
20.
KőbányaKispest
A gond ott kezdődik, hogy még mindig túl drága. Most nézem, jelen pillanatban 200+ de inkább az átlag 250.000 ft egy Oculus Rift. Na ehhez kéne alá gép, mert hát egy 5-10 éves gépre az ember hiába veszi meg, felesleges, mert kb disznek jó a polcon.

Tehát már maga a gép negyedmillió megint, akkor ez már 500.000 jó magyar forint. Ezek után még babrálni kell a driverekkel. Hozzávesszük, hogy a játékok (a mai) kb 5%-a támogatja nativan a VR-t. Mert gondolom be lehet üzemelni jött ment játékra, csak a nyakad 180 fokban kifordul, mire a játékban a látószög fordul 30 fokot ténylegesen.

Tehát ezért tartunk itt. Ha egy Rift lesz 100.000 környékén, max 120.000 akkor szerintem már bővebb rétegekhez eljut az egész. Mindig az árazás miatt van. Idővel majd olcsóbb lesz és nagyobb tömegek és cégek fognak rá tartalmat kiadni.

Szerintem 3 éven belül kb úgy fogunk (fognak) a twitchen streamet nézni az emberek, hogy az illető arcát már kb csak afk-ba látod. Vagy magát a streamet mi itthon is úgy nézzük, hogy fel a szemcsit (nem kötelező) és a streamer facekamja is vagányan ott lesz a sarokba. Szerintem, de nem biztos.
18.
18.
zozo76hun
#16: az a baj hogy hiaba "van ezer meg egy cég, aki majd fejleszt rá" ha csak fejlesztenek, azzal nem tudsz jatszani. hol vannak a teljes erteku, AAA cimek VR-ra?
17.
17.
kergabi83
#16: Pontosan! Az elmúlt egy èv során az egyetlen cím pont az EVE volt, amiben felfordult a gyomrom. Gyenge eresztés volt. Gyártsanak csak mobiljátékot, ezzel egyet lehet érteni, én nem veszítek semmit.... :D
Ettől még nem ment tönkre a VR, itt aki elcseszett valamit, az az Oculus meg a Htc volt, az idióta üzleti modelljükkel. Megköszönhetik maguknak. Majd őket is leváltják mások, átgondoltabb termékkel és üzletpolitikával.
16.
16.
KőbányaKispest
Pont a "jövőre" mondtak nemet ezzel.

De nem baj, van ezer meg egy cég, aki majd fejleszt rá. Kutyát nem érdekli a ccp vagy mittomén ki cég.
15.
15.
zozo76hun
ja, az elozohoz irnam meg hogy ez nem fikazas, tenyleg hatalmas az elmeny meg ilyen gyenge kepi megjelenites szintjen is, TENYLEG OTT VOLTAM a jatekban, de egesz egyszeruen ez csak rovid ideig birnam, igy nincs ertelme, plane igy hogy: NEM EN VALASZTOK MIT AKAROK VR ALATT JATSZANI, HANEM AZT KELL NEZNEM MI VAN EGYATALAN RA amivel tudok alatta jatszani. es ez a baj...
14.
14.
zozo76hun
kizarolag emiatt (psvr) vettem volna PS4PRO-t meg PSVR-t. akkor 50%-on voltam, nem tudtam donteni, ami nagy mak volt hogy egy ismerosomnel ki tudtam probalni a HTC VIVE-t, meg Pesten az Urkutatasi kiallitason (Millenaris Park), is volt egy eleg komoly rendszer (HTC szeru, nincs kabel, 6-8 negyzetmeteres figyelt terulet), megis ugyanaz: kis latoszog, gyenge felbontas, eletlen kep. ha valaki varta a VR eljovetelet az en voltam, de ebben a formaban, ezekkel a lehetosegekkel (hol vannak a nagy AAA cimek?), nem kell. NEKEM nem kell.
13.
13.
zozo76hun
Mar az is jelzes- erteku hogy a THEVR-nal megszuntek a VR bemutato videok... Ezt azert elore lehetett latni, kis latoszog, szar felbontas, szinte nothing jatek. :)
10.
10.
strike19
Hát nem csodálkozom.Ez a Vr ilyen formában használhatatlan.3 napig elvan vele az ember utánna elmúlik a varázsa.
Mennyivel jobb lett volna ha ezt a pénzt a Sony még több exclusiv játékra költi.
Akkor lenne új Resistance,Killzone stb.
9.
9.
shatterhand
Ugyis irhatnam peldaval: autos jatekhoz adnanak egy par tizezres vr szemuveget (nem sisakot) tuti megvennem. Minden mas kriterium eltantorit.
8.
8.
shatterhand
#6: Majd ha 10ed ennyi cuccbol all, meg 20-40ezres arcimkevel aruljak es sokan veszik akkor megeri ra fejleszteni. Addig az tularazott cucc lesz keves jatekkal. Eladhatnak parmilliot,de robbanni sose fog.
Szimplan vele szemben all a kenyelem,alap felszereles sok jatekkal.
7.
7.
0Hagyma0
#6: Nem a játék ipar nem akar vele semmit kezdeni, hanem a játékosoknak nem kell
6.
6.
Extol
Az továbbra sem kérdés, így vagy úgy a VR-é a jövő, attól, mert a játékipar most nem akar mit kezdeni vele, számos más terület van ahova majd fejleszthetnek, pl oktatás, egészségügy stb.
4.
4.
Blueberry
Ennyi volt a “nagy” VR,senki nem fog ennyi pénzt kidobni az ablakon,csak hogy azzal a kb.3 valamire érdemes gameval tolja,majd ha rendesen kiforrott és fele lesz az ára
3.
3.
Necreon
A VR az ami a Kinect volt, egy túlárazott, fogyasztói társadalom számára kísérleti szinten létező technológia ami pár játéknak álcázott techdemo-t, és nagyobb játékokban esetleg pár totál fölösleges szponzorált feature-t jelent, és annyi, több száz eurós áron. Ki fog fulladni pont ahogy a Kinect tette, és visszatérünk rá 10 év múlva.
2.
2.
shatterhand
"Ahogy kellene"??
Ilyen árral,kevés lehetőséggel,hova fogyna több vr. Fogalmam sincs hova nézte be a sok elemző azt a 20-30millió varhato vr-t.
1.
1.
arty1977
eve utan talan jobb is... (tartalmatlan nulla, aranyaron)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...