Már 85 millió leszállított példánynál jár a GTA V

  • Írta: zoenn
  • 2017. november 8.
  • Biznisz
Link másolása
A Take-Two következik a pénzügyi jelentések sorában. A Grand Theft Auto V a maga 85 millió példányával új rekordot állított fel: minden idők legkelendőbb videojátéka lett az USA-ban, maga mögé utasítva a Wii Sportsot is.

A szeptember 30-án véget ért pénzügyi negyedév során a Take-Two 443,6 millió dollár bevételt ért el, ami több mint 20 millióval több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A DLC-k-ből és mikrotranzakciókból 66 százalékkal több pénzt folyt be, mint egy éve.

A digitális eladásokból származó bevételek 31 százalékkal, 302,9 millió dollárra nőttek, ami a teljes forgalom 68 százaléka, nagyon ment az NBA 2K17, a GTA Online, a GTA V, az XCOM 2 és WWE SuperCard is. A régebbi címekből még mindig 310,5 millió dollár folyt be.

Ennek ellenére a Take-Two 2,7 millió dolláros veszteséget könyvelt el a három hónapos időszakban, pedig egy éve 36,4 millió dolláros pluszban volt - ez jelentős visszaesés.

Az biztos, hogy az egész nem a Grand Theft Auto V-ön múlt. A 2013-as megjelenése óta 85 millió példányt szállítottak le a boltoknak eddig belőle, azaz csak a vizsgált negyedévben 5 milliót. Ezzel a számmal minden idők legkeresettebb videojátéka lett az Egyesült Államokban, maga mögé utasítva a Wii Sportsot (82,83 millió) is.

A GTA Online a legjobb negyedévén van túl a cég szerint. Az L.A. Noire 7,5 millió leszállított példánynál jár, pedig csak november közepén érkezik az Xbox One-os, a PS4-es és a Switch-verzió.

Szépen rajtolt az NBA 2K18 is: a 6 millió leszállított példány 20 százalékkal magasabb a tavaly megjelent NBA 2K17-hez képest. Megtették a hatásukat az erőltetett mikrotranzakciók is: 57 százalékkal több pénz folyt be ingame tranzakciókból, mint tavaly. A kiadó "nagyon elégedett" a Switch-verzió számaival is, minden adott ahhoz, hogy az idei kosárlabdás cím a Take-Two legkelendőbb sportjátékává váljon.

12.
12.
#4: 20 év múlva ingyen adják majd, azt már csak kibírod.
11.
11.
RangerFox
Egy mérföldkő volt a video játékok történelmében, amikor megláttam los santos városát és elkezdtem irányítani a karaktert, megkérdeztem magamtól: Basszus, ez kajak létezhet? Azelőtt semmilyen játék nem adott ilyen nyílt világot, ilyen grafikával. Ma már más a helyzet. Amúgy nekem tetszett a sztorija, de az online nem tudott bevonzani, el is adtam.
10.
10.
Norbiii
#9: +1

Pontosan én is egy ilyen új GTA-t szeretnék. :) 80s évek hangulata, a neonfényes utcák, jó kis 80s zenével fűszerezve, mondjuk Miamiban.
9.
9.
ollie92
Imádkozom egy 80" évek Vice Cityért, mint GTA VI.
7.
7.
Nothing
Elképesztőek ezek a számok...anno a játékokat gyéren megvilágított kis pincékben rakta össze 2-3 ember a farzsebükben lévő aprópénzből. Mára csili-vili irodaházakban, százakat dolgoztató, milliárdos üzlet lett.
6.
6.
Norbiii
#5: Örülök, hogy Te is így látod! :) Az elsőt még megjelenéskor kezdtem el, de nem jutottam vele túl sokáig, így nincs teljes rálátásom a játékra, de amit addig toltam, arra azt mondom, hogyha az első tetszett, akkor a második még jobban fog. Rengeteget nevetek a játékon, teli van lehetőségekkel.

Szeretek benne ökörködni. Kedvencem mikor autókat mozgatok a telefonomról, és pár gombnyomással egymásnak ütköztetem őket, majd az emberek kiszállnak az autóból és megverik egymást. Múltkor kijöttek a rendőrök, megnyomtam a gombot, a kocsi magától elindult a rendőrök meg szaladtak utána. xd Vagy amikor távolról felrobbantottam valamit, a rendőr meg a közelben álló embert tartóztatta le. :DDD
Szoktam még benne táncolni. Odamegyek egy járókelőhöz és elkezdek neki táncolni, juj mennyit szoktam ezen nevetni.

Annyi mindent tudok benne csinálni, nagyon tetszik, remélem neked is tetszik majd! :)
5.
5.
#3: Én most tolom az egyet, eddig nekem is jobban bejön mint a GTA 5. Jobb a story, a főhős is szimpatikusabb, végre nem egy bolhavégi suttyóval kell tolni.
PC-n azért akadnak technikai bakik, pl egér-bill az kb offos, de most az ubi ajándékba adta, szóval egy szavam se lehet. A kettőt már PS4-re veszem meg :)
4.
4.
crytek
Sose lesz ez jóáron steamen :(
3.
3.
Norbiii
#2: Igen,elnézést, valóban, csak nagyon tetszik a wd2, a gta v-öt meg anno annyira vártam és ....:( Nem értem, mert szerintem többet nyújt a wd2, de hát ízlések és pofonok. :)
2.
2.
imchristailor
#1: Emlekszem kb. ugyanerre a kommentre az ingyenes watch dogs 1 cikknel. :p
1.
1.
Norbiii
A Vice City tetszett, a San Andreas rengeteg újdonságot hozott, szintén tetszett.....de ez a GTA V annyira azért nem! Tetszett is meg nem is, de összességében nem hagyott bennem mély nyomokat. Nekem a Watch Dogs 2 jobban tetszik, ugyanúgy hozza a GTA alapot, és ezt még felül is múlja a hackerkedéssel, amivel rengeteg jópofa dolgot lehet csinálni. (autókat mozgatni, emberekről infókat megtudni, robbantgatni, lámpákat átirányítani és még sorolhatnám...)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...