Feltámasztja a Sony a klasszikus Syphon Filtert?

  • Írta: gabeee
  • 2017. november 11.
  • Pletyka
Link másolása
Emlékeztek még az évezredforduló környéki Sony-klasszikusra? A PlayStation egyik legnépszerűbb TPS-e volt a Syphon Filter annak idején, és most arra utaló jelek érkeztek, hogy visszatér.

A Sony Interactive Entertainment november 8-án újra levédette a Syphon Filter nevet, amely arra enged következtetni, hogy az egykoron tündöklő franchise újra feltámadhat.

A nagy sikerű sorozat 2007 óta nem igazán hallatott magáról, sőt, kissé már homályba is veszett, de úgy fest, itt az idő, hogy ismét megmutassa magát. A Syphon Filter: Logan's Shadow 2007-ben PlayStation 2-re és PSP-re jelent meg, de azóta teljesen eltűnt a cím. Az első felvonásig egészen 1999 februárjáig kell visszamennünk, ekkor jelentkezett be ugyanis a később sikercímmé váló program. 

Mióta azonban homályba veszett a cím, a rajongók többször vetették fel a kérdést, hogy a Sony nem gondolkozik-e az újjáélesztésén, azonban erre ezidáig semmi jel nem utalt. Most úgy néz ki, hogy az akkori Eidetic Studio (akiket ma már SIE Bend Studiónak hívnak) játékát most újra kezelésbe vehetik a fejlesztők, legalábbis ha a friss bejegyzésből indulunk ki. 

Azt persze még nem lehet biztosra tudni, hogy a Sonynak mi a terve a címmel, elképzelhető akár egy teljesen új epizód is, de lehetséges, hogy csak egy remake-en dolgoznak. Mindenesetre érdeklődéssel várjuk a fejleményeket!

10.
10.
Thor Vath
#9: #9: +1!
Bár a Blacket egyszer már megpróbálták visszahozni, de aztán ha jól emlékszem, a kiadó nyomására annyira eltértek az eredeti koncepciótól, hogy sorban mindenki kifarolt belőle (maga a designer is) és lett belőle egy alsó-középkategóriás lövölde, a Bodycount.
9.
9.
PS4jacksony
Nem volt rossz cím de ha valami megérdemli,hogy visszahozzák ,akkor az a BLACK
8.
8.
Giga0509
ÚRISTEN légyszi légyszi légyszi!!!
7.
7.
shatterhand
Lassan 20eve,hogy elkezdtem a playstationt (elotte sega saturn volt) es ..... visszagondolva...szavak nincsenek arra az idokre...annyira szep idok voltak.
6.
6.
Jani379
Nagyon nagy kedvenc volt. :) Osztott képernyőn is sokat játszottunk vele, áhh de rég is volt...
5.
5.
Nothing
"Gabe! Gabe!? Are you there?"

Jó kis lövöldéket rendeztünk anno a szűkszavú, csigamódra futó druszával. :)
Multiban is voltak vicces jelenetek, amikor a tesó előkapta kést (a Syphon über-deathmach weapon-ja) én meg menekültem előle miközben kitekert pózban soroztam hátrafelé az M16-os karabéllyal, 2 méterről - persze a játék sajátságos mechanizmusa miatt egyetlen golyó sem találta el...:D
4.
4.
Darksiders84
#1: Jó bizony tisztán emlékszem a borostás képű nyári összevont 576 Konzol címlapjára na meg a kábeles elektrosokkolóra a játékból.
3.
3.
Raam989
Az Omega Strainen kívül az összes részt imádtam, főleg az első kettőt ps1-en. Jöhetne egy új rész, de akár egy remake is.
1.
1.
Yanez
Jó kis akciójáték volt. Remélem visszahozzák, mert jó shooterekből most nincs sok, s ami van, a többsége annak is inkább online alapú.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...