Assassin’s Creed: Rogue - jönnek az új verziók?

  • Írta: zoenn
  • 2017. november 28.
  • Pletyka
Link másolása
A generációváltás után jelent meg az Assassin’s Creed: Rogue Xbox 360-ra és PS3-ra, így talán az új konzolok tulajdonosai figyelmen kívül hagyták az egyébként jól sikerült részt. Lehet, hogy hamarosan pótolhatják.

Talán emlékeztek még, hogy 2014-ben a Ubisoft két különböző Assassin's Creed-játékot adott ki. A Unity PS4-re, Xbox One-ra és PC-re jelent meg hibáktól hemzsegve, míg a Rogue az előző generációs konzolokra és PC-re készült el, és a sorozat egyik legjobb darabjáról volt szó. A játékban egy templomost irányíthattunk, és ismét hajózhattunk benne - ezúttal a fagyos, északi tengereken.

Úgy látszik, a Ubisoft végül PS4-re és Xbox One-ra is kiadja az Assassin’s Creed: Rogue-ot, legalábbis három olasz kiskereskedő a bejelentés előtt megszellőztette a címet. Az Assassin’s Creed: Rogue HD-t már elő is rendelhetjük az ePrice-nál, a ReluxShopnál és a Websternél.

A döntés érhető lenne, lévén az Ezio Collection után már csak ez az egyetlen olyan rész, amely nem tette tiszteletét a jelenlegi konzolokon. A portot bizonyára a továbbfejlesztett PC-s verzióra alapozva készítenék el.

Várjuk a hivatalos megerősítést!

12.
12.
CsocseX
Tetszett a game, bár nem a kedvencem. XOX-re azért behúzom a remastert is, ha majd lesz, biztos ami biztos. :-)
11.
11.
Gora
Reméljük a PC-s verzió is kap egy frissítést ami hazavágja a magyarítást. Az Ezio kollekciónál már eljátszották a srácok.
10.
10.
felegyi
Annak idején félbehagytam sajnos, pedig az utolsó AC játék volt amit még élveztem is! Elég erős a sztorija, teljes mértékben értékelhetővé válik a templomosok gyűlölete az assassinokkal szemben... akiket érdekelt a konfliktus a két team között annak kötelező darab!
8.
8.
Blueberry
#7: Nem 2 ac-ról van szó
7.
7.
NECROSMOKE
#5: Unity 2X?

Sztm johetnek. Imadom az AC-t. Itt is platina lesz.
6.
6.
ollie92
Ez az egyik legjobb AC játék ! Remek sztori, gameplay, hajózás....anno teljesen kimaxoltam.
5.
5.
Blueberry
Nemis tudtam,hogy ps4-re kétszer is megjelent a Unity :o bezzeg az xbox one,nekik csak 1 jár
1.
1.
Slik
mintha nem lenne igy is eleg assassins creed minden letezo platformra :DD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...