HWSW: És... a Crysis fut rajta?

  • Írta: Shifty
  • 2017. november 28.
  • Hardver
Link másolása
Volt idő, amikor a Crysis tökéletes futtatásához a kor legerősebb gépe sem volt elegendő. A Tom's Hardware megvizsgálta, hogy mire képesek a mai modern hardverek a 10 évvel ezelőtt megjelent játék alatt. Van is, nincs is meglepetés.

A Crysis neve talán még azoknak is ismerős lehet, akik az elmúlt egy évtizedben alig, vagy akár egyáltalán nem játszottak PC-n vagy konzolon, a szinte napra pontosan 10 éve megjelent videojáték ugyanis fogalommá vált. Mindezt nagy részben korát megelőző grafikájának, illetve az annak megjelenítéséhez szükséges gépigényével érdemelte ki. A játék ugyanis utóbbi téren is meglehetősen előremutató volt, ebből született a "But can it run Crysis?" szállóige, amelyet természetesen a hazai közösség is átvett, nem alaptalanul. Sokáig ugyanis nehéz volt olyan PC-t építeni, amely különösebb probléma nélkül kezelte volna az FPS stílusú címet, ezért a Crysis évekig állandó szereplője volt a különféle PC-s tesztcsomagoknak. Az idő azonban végül nem kegyelmezett, az újabb epizódok megjelenésével lassacskán kikopott az első rész. A jubileum apropóján azonban a Tom's Hardware leporolta a címet és megnézte, hogy a mai hardvereket mennyire izzasztja meg a legendás játék.

A magazin két cikkben is vizsgálta a játékot, amelyek közül az első tűnik érdekesebbnek. Ebben kifejezetten a videokártyákra fókuszált a teszt, amely mint köztudott, a legfontosabb eleme egy gamer PC-nek, játékok futtatása esetén elsősorban ezen a komponensen áll vagy bukik az élmény. Ugyancsak emeli a mérések relevanciáját, hogy a 2007 novembere óta eltelt 10 évben hatalmasat fejlődtek a GPU-k. Míg az egy évtizede még felsőkategóriásnak számító Radeon HD 3870 497 GFLOPS elméleti számítási teljesítményre volt képes, addig a pár hónapja megjelent Radeon RX Vega 64 ennek több mint hússzorosára, 12 665 GFLOPS-ra képes. Természetesen ez csak a nyers, egyszeres pontosság mellett mért lebegőpontos teljesítményt jelzi, a különféle játékok alatti tempót a szoftveres réteg (API) is jelentősen befolyásolja, ám ennek ellenére a nagyságrendi gyorsulás nem áll messze a valóságtól.

Érdekelnek a további részletek? Olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

10.
10.
FrankBlack
#5: +1

Egyébként meg szvsz ma is megállja a helyét.

https://www.gamekapocs.hu/tag/stranger/blog/10479/a_crysis_10_ev_utan_is_az_egyik_legszebb_jatek_marad
6.
6.
Heldengeist
#5: Azért 4K-ban a kora ellenére is elég érdekesen megy, és nem úgy látszik, hogy CPU bottleneck akasztaná meg.
5.
5.
Stranger
Nem kell túl komolyan venni a kártyák teljesítményét egy ilyen táblázat alapján, sztem kár volt ez a tranzisztor számolgatás. A Crysis egy 10 éves motorral nem fogja maxra járatni a mai videokártyákat, prociból is csak 2 szálat használ.
4.
4.
logic5
Az a vicces, hogy kb tényleg a 290x volt az utolsó nagy dobásuk, azóta sajnos egyhelyben topogás van. Én nem rég cseréltem le egy 390X-re, a 8G vram miatt, de kb 2%-kal erősebb az elődnél... +4G ram ide vagy oda... Sajnos ez van.
2.
2.
Neo1989
Mondjuk a 3 még most is jól néz ki, hiába már lassan 5 éves.
Am én bőven beérem a Medium-mal is.
1.
1.
GothamKnight95
Most nem feltétlen erre gondolok...de nem kínos hogy a Gamekapocs jobb esetben csak napokkal, de ennyire le van maradva az IGN vagy a Gamestart oldalaitól? Én már csak megszokásból járok ide pedig előtte szerettem
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...