Nintendo-játékok NVIDIA Shielden

  • Írta: bobzenub
  • 2017. december 5.
  • Hardver
Link másolása
De csak Kínában. Míg más régiókban elképzelhetlennek számít, hogy a Nintendo más platformokra portolja konzol-exkluzív címeit, addig a Népköztársaságban csak így lehet versenyre kelni az online multiplayer és mobiljátékok uralta piacon.

New Super Mario Bros., Super Mario Galaxy és Twilight Princess, csak pár Nintendo-exkluzív cím, amik sok más mellett HD-remaster formában hamarosan elérhetővé válnak majd az NVIDIA set-top eszközén. A délkelet-ázsiai játékpiacról tudósító Daniel Ahmad már év elején felhívta a figyelmet a két cég közötti esetleges együttműködésre, ám egy napokban tartott hivatalos prezentáció most egyértelmű bizonyítékkal szolgált erre.

A prezentáció során számos klasszikus GameCube-, illetve Wii-cím volt látható, s Ahmad szerint nem holmi hanyag, emulátorokat idéző portokról van szó: többségük 1080p-ban fog futni és a játékok irányítását is a Shieldhez használható kontrollerekhez szabták át. 

Az eszköz maga amerikai valutára átszámolva 226 dollárt kóstál, s valamennyi Nintendo-játék 10 dollárba fog rajta kerülni. 

Az elemzők szerint kár lenne messzemenő következtetéseket levonni az amerikai NVIDIA, a japán Nintendo és a kínai iQiyi helyi együttműködéséből - az ország játékpiacát szinte teljes egészében a PC-s multiplayer, illetve a mobiljátékok uralják, s ezért külön-külön túl kockázatos lett volna betörniük arra. Nyugati országokban még közel sem tart itt a helyzet, így nem valószínű, hogy a közeljövőben túl sok Android-portra számíthatnánk a Nintendótól, annál is inkább, mert egyes források szerint a cég épp most készül bővíteni a Switch Virtual Console kínálatát GameCube-játékokkal.

6.
6.
delphijos
Azt hogy maga a cikk miről “szól” azt én is értem, nem szorul magyarázatra. Azt kifogásolom amit idéztem. Ha valaki ezt “vakon” elolvassa, azt gondolja hogy a Switch-en is megy a Virtual Console, ráadásul a benne elérhető címeket épp most készül bővíteni a Nintendo. És meg egy állítólag erről szóló cikk is van linkelve. Ezzel szemben ebből semmi sem igaz, és a cikk több mint egy éves, és csak találgatások vannak benne a Vc-ről, egy akkor még meg sem jelent konzol kapcsán. Ez milyen “cikk” már?
4.
4.
CitromH
#3: Semelyik része sem jogos. Sok volt a pálesz szerintem amikor a cikk született :)
3.
3.
#2: Egyik resze jogos, de itt annyi a lenyeg, hogy ha arra kepesek ratenni pl a galaxyt, akkor a szinten mobilszeru switchre ugyanigy kiadhatjak, ezert van ez a talalgatas. Ez persze nem menti fel a cikkirot a hulyeseg alol.
2.
2.
delphijos
"annál is inkább, mert egyes források szerint a cég épp most készül bővíteni a Switch Virtual Console kínálatát GameCube-játékokkal"

Komolyan, Ti elolvassátok a cikkeket pulbikálás elött? Az "egyes források" cikk az több mint egy éves, és az egész Virtual Console Switch-en csak spekuláció. ( Akkor még meg sem jelent a gép ) Ráadásul ez a mai napig nem történt meg. Kijött pár régi port "Arcade Archives" néven de ennyi. Nics semmiféle hivatalos arról hogy VC lesz-e egyáltalán a gépre.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...