Itthon is nagyot ment a Star Wars: Az utolsó Jedik

  • Írta: Shifty
  • 2017. december 28.
  • Cooltúra
Link másolása
A hazai mozikban is nagyon jól teljesített a Star Wars-sorozat új trilógiájának második felvonása, Az utolsó Jedik, ami két héttel a bemutatkozása után máris a 2017-es év legnagyobb bevételt elért filmjévé vált.

A hazai nézők még mindig imádják a Star Warst, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a premiert követő első hétvégi bevételek tekintetében abszolút rekordot döntött Magyarországon Az utolsó Jedik. A rajongókat alaposan megosztó folytatás ugyanis 422 millió forinttal nyitott, amivel simán maga mögé szorította a korábbi rekordot tartó Star Wars: Az ébredő Erőt, ami két évvel ezelőtt 415,4 millió forintot termelt.

A folytatás lendülete viszont nem fogyott el itthon, a legfrissebb adatok szerint ugyanis kevesebb mint két héttel a premiert követően már a 2017-es év legnagyobb bevételt elért filmjévé vált, méghozzá 823 millió forinttal. A filmet továbbra is országszerte több mint 200 moziban vetítik 2D-ben, 3D-ben, IMAX-ben és 4DX-ben, szinkronizált és feliratos változatban is.

51.
51.
Onion
Magyar nézők igényei: való világ, édes élet, győzike show ,mónika show többi szenny műsorok. Nem csodálom, disney által meggyalázott star wars-ra is igény van.
50.
50.
pkflavio
47.
47.
delphijos
#40: "Pó (igen direkt Pó) "jellem fejlődése" is pont úgy lett az ember szájába rágva, mint ha a 10 éveseknek készült volna"

Ok, de akkor meg Vader-hez képest Kylo meg egy 'jellemfejlődés cunami". Vader az utolsó 5 percet leszámítva végig csak "nagyon geci" volt. És ennyi. A többieknél sem szédültem a jellemfejlődéstől. Az a baj, hogy ma már rettenetesen nehéz CSAK A FILMEKET alapul venni a "régi" karaktereknél, pedig csak a filmekből róluk sem tudunk meg túl sokat. Csak őket meg a végtelenségig "kibontotta" már ezer könyv, képregény, stb.... De nem a filmekből "tudunk" róluk ennyit. Meg a jellemükről.
43.
43.
biohazard rex
#39: Én nem tudom, hogy mit akartak Snoke-al és találgatni se akarok, de hogy amikor meghalt akkor az volt a reakcióm, hogy "ennyi!?" az biztos.
Szerintem a legpusztítóbb az egész filmben azok a poénok, amik szándékosan akkor jönnek amikor a nézőből valamiféle nem kifejezetten vidám érzelem váltódhatna ki. Nehogy véletlenül egy percig is lefelé konyuljon az arcod egy dízni film alatt.
40.
40.
biohazard rex
#38: Ha láttál egy epizódot is a rebelsből van a clone warsból tudod miről beszélek. A történet ugyanott folytatódik ahol az előző, csak pont telibe szarja, hogy az addig mit épített fel. Pó (igen direkt Pó) "jellem fejlődése" is pont úgy lett az ember szájába rágva, mint ha a 10 éveseknek készült volna.
39.
39.
Disneybérenc
Hála istennek, hogy a mai mozinézőknek minden szart a szájába kell rágni. Ennek úgy örülök. Hány olyan szereplő van-volt a filmekben akikről amúgy l*szt sem tudtunk?Sok! De a lőtéri kutyát sem érdekelte, mert jöttek akkoriban is, könyvek, játékok, sorozatok, és ha akarták a készítők elmesélték a karakter eredettörténetét ezekben a médiumokban. Most itt van az új film, és megy a sírás ezerrel, mert "jaj nem tudtam meg, hogy Snoke mit evett reggelire". Kit érdekel? Megy a sírás, hogy "ez a karakter nem az akinek én vártam", és? Nagyon érdekes azt látni amikor, az emberek ki vannak akadva olyan dolgok miatt, amiket ő saját maguk képzeltek bele a filmbe,még a megtekintése előtt (khm. teóriagyár), és utána nem azt kapja amit ő akart. Kb. mint az óvodában. A negatív visszhangok zömét ezek a nézők adják. Nagyon kevesen tudják úgy megindokolni, hogy miért nem tetszett neki a film, hogy az ember sokszor ne fogja a fejét.
38.
38.
delphijos
#36: "Az Utolsó Jedik ezzel szemben, olyan volt mint akármelyik animációs SW sorozat akármelyik epizódja, csak 150 percre elnyújtva."

Ez mégis miféle érvelés? A többi részt is kiadták képregény formában is. Tehát akkor azok is olyanok mint bármelyik SW képregény megfilmesítve. Nem értem ez a logikát.
Tényleg kiváncsi lennék hogy az "eredeti" trilógiában Ti milyen nyakatekert összetett történetet láttok? Az Ep. V-ben Han-ék menekülnek, Luke meg gyakorol ( de igazából ebből se mutatnak szinte semmit ). Aztán elrohan megmenteni őket, de igazából őt kell megmenteni. Az egyetlen haszna az volt hogy odament, hogy vitte R2-t.
37.
37.
ollie92
"Jaaaj neee, milyen gagyi, hogy az univerzum legfelsőbb gonoszát egy sima fortéllyal kivégzik..."

Mert a VI. részben olyan nagy bossfight lett volna, mondott pár mondatot, majd Vader bebaszta a mélybe, mint a krumplizsákot a pincébe.
36.
36.
biohazard rex
#32: Azzal van a baj, hogy amit 7 felépített, azt a 8 fél mondattal elintézi és megy a saját feje után, teljesen logikátlanul. Persze az Ébredő Erő sem volt egy nagy eresztés, de abból legalább lehetett hova építeni a történetet. Az Utolsó Jedik ezzel szemben, olyan volt mint akármelyik animációs SW sorozat akármelyik epizódja, csak 150 percre elnyújtva.
35.
35.
oticasi
Majd nyáron letöltöm
XD
32.
32.
delphijos
Van még egy fontos dolog. Az V. és a VI. rész tulajdonképpen "légüres térbe" érkezett. Nincs internet, millió könyv, EU, találgatások , hipotézisek, stb... Gyakorlatilag ami jött az jött. De most? ( Sőt, már az I. II. III. - nál is ) Könyvek, képregények, millió rajongó az interneten, persze hogy mindenkinek volt / van valami elképzelés a fejében ( sokat meg is írtak ), akár előzményről, akár folytatásról van szó. Persze hogy egész másképp fogadja az ember ha aztán az eredmény egész más lesz.... Szerintem ez is nagyon fontos. Biztos van aki már azért csalódott mert nem derült ki hogy teszem azt Snooke nem Darth Plagueis , vagy hogy Rey nem egy Kenobi. ( Persze még lehet ) Internet, könyvek, stb... nélkül szerintem ilyen hipotézisek nem is lettek volna.
31.
31.
tirpa
A filmet még nem láttam és kritikákat sem olvastam róla. Nagyon remélem, hogy végre kihalnak a Jedik és feltámasztják Darth Vadert. Majd komoran, mérgesen, az egész galaxist uralva élnek a Sith-ek!
28.
28.
delphijos
#21: Így van. Eredetileg a Magyar cím is egyes számban volt, a spanyolok "kezdték a sort" azzal hogy többes számba fordították, aztán ment mindenki utánuk. Utána már hiába nyilatkozott Johnson hogy Ő egyáltalán nem többes számot értett.
27.
27.
delphijos
Félreértés ne essék, nekem is az eredeti trilógia a kedvencem. Sőt, elfogadom ha valaki nem szereti az új filmeket. Engem csak a régi trilógia "piedesztálra" helyezése zavar, ami mellett olyan érvek vannak a mostani trilógia "ellen" , amikhez hasonlókat ha szétcincálja az ember ugyanúgy lehet találni a régi filmekben is.
1. Szinészi játék. Ha őszinte az ember , ne mondja már senki hogy a régi filmekben shakespeare-i magasságokban szárnyaltak a szereplők. ( Most a HS filmnél "ismeretlen" forrás szerint Alden Ehrenreich nem tud színészkedni, de most őszintén még Harrison Ford milyen briliáns szinészi játékot villantott? ) A többiekről már nem is beszélve.
2. Karakterek. Magukból a filmekből a legtöbb karakterről ott sem derült ki lószar sem. Az hogy jöttek könyvek, képregények, stb... az már teljesen más kérdés. Még a császárról sem derült ki szinte semmi.

Vagy ott van ennek a filmnek a története. A Birodalom-ban senkit sem zavart hogy a fél birodalmi flotta egy teherhajót üldözött. Kiküldek rájuk HÁROM TIE vadászt. Miért nem százat? Mi szükségük volt fejvadászokra a flotta mellett? Mennyi ideig menekültek? A filmből úgy érződik hogy egy-két napig. De akkor Luke 2 napig volt a Dagobah-n? Vagy hetekig? ( Hiperhajómű nélkül hogy jutottak el rögtön más rendszerbe amikor eljöttek a Hoth-ról? ) Honnan a francból tudta Fett hogy hova mennek, hogy még meg is előzték őket? Ha olyan fontos volt elfogni Luke-ot, akkor mit bohóckodott vele Vader EGYEDÜL, miért nem várta egy szakasz katona, és már vihették is volna....

Ha ilyen könnyen megtalálták a lázadók bázisát droidokkal, akkor a New Hope-ban mit szarakodtak annyit?

Nem akarom sorolni, csak arra gondolok hogy ha az ember ilyen vehemenciával keresi a hibákat az új filmekben, akkor a régiekben is találhat rengeteget... Nem kell szeretni az új részeket, csak nem kéne ennyire szemellenzősen nézni, és "szétanalizálni". Mert ilyen módszerrel a régi részekbe is ezer helyen bele lehet kötni.
26.
26.
Extol
Lehetséges, hogy kimarad nekem. Ez a szappanoperás barátok közt színvonal az én gyomromnak már nem tesz jót. Nemsokára jönnek azok a részek ahol a mellékszereplőknek próbálják megtalálni az apját.
Meg kell újulnia már ennek a történetnek... Csodálom, hogy a hájpvonat úgy robog, mint ami a Delorean-t tolja
25.
25.
spikee576
Nem a legjobb resz de kozelse olyan rossz mint1sek beallitjak,a zsivany1es sztemis sokkal jobb volt de rajongoi szemmel ezis megfelel hozza a kotelezot amit egy sw-filmnek hoznia kell.De ugytunik azt a minoseget es profizmust mint amit az 1so 3resz adott azt elfelejthetjuk sajnos.
21.
21.
wolfwarrior
#12: Igazából tudomásom szerint a Jedi az jelenthet egy vagy többes számot is. The jedi are dead/The jedi is dead. a szó nem kell megváltoztatni. HA jól tudom. Úgy hogy nem a magyarok fordítottak rosszul hanem az anya nyelvünkkel csesztek ki.
18.
18.
#14: Mondjuk a Rey-es is nagyon fasza pornók jöttek.
Ajánlom mindenki figyelmébe a Stella Cox-os verzákat, amelyekben 1-2 rohamosztagoson is "átküzdi" magát a Rey-nek öltözött olasz csajszi, utána pedig Kylo Rent is megveszi kilóra, leszedi róla a maszkot gyerekek.

Olyan jól sikerültek, hogy Abrams-ék elbújhatnak öcsém, főleg, hogy Adam Driver helyén tényleg egy jóképű miksa áll.
17.
17.
#15: Flavio, azt hittem ez valami poénkodós duma, de rájöttem, komolyan érted ezt, itt egy cikk valóban:

http://hu.ign.com/star-wars-anthology-2/32586/news/a-disney-mar-a-han-solo-film-bukasara-keszul
16.
16.
#14: Majd pornóparódiaként eladják.
Látom lelki szemeim előtt, ahogy egy Han-nak öltöztetett kiscsákó dönti ott a csajokat.
-Játszhatok a lézerfegyvereddel?
-Ezzel itt?
-Nem, nem azzal!-aztán odanyúl a csaj a gatyájához.
15.
15.
pkflavio
#10: Állítólag bukásra készül a Disney, cikkek is vannak róla.
14.
14.
KőbányaKispest
Hát Han Solo kalandjaira gondolom a divatok annyira nem mozdulnak meg, ráadásul anyuka se viszi el a kislányát rá, mert ebbe nincs lézerkard meg porg. Meg rey.
13.
13.
RangerFox
Én is csalódtam a filmben, sokkal rosszabb lett, mint a 7, a Rouge One szintjétől is elmaradt, teli volt idegesítő megoldásokkal és borzalmas forgatókönyve van, pocsék rendezéssel. De ettől még megnézem a következő Star Wars filmeket is, egy rajongónak egy hibánál több kell, hogy ne érdekelje a történet....
12.
12.
n_csacsi
Csak azt sajnálom, hogy már megint idiótán fordították le a címet...nem volt nekik gyanús, hogy nem The Last Jedis a film alcíme, hanem csak simán The Last Jedi? Amúgy is lehetett gyanítani mi lesz Hamill úrral a végére, de hogy így benézték a magyarok a címfordítást...persze nem csak ennél, tucatnyi filmnél is, de ez részemről inkább a felháborítóbb része a dolognak, mint az, hogy mennyire volt sz*r a film (nekem amúgy bejött, ízlések és pofonok)
8.
8.
Firsttime
#5: "pl. egy Jabba a Hutt előtörténetre én aztán k.rvára nem vagyok kiváncsi..."
Pedig nem tudni milyen csodás kalandokat élt át még kis giliszta korában.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...