Vadonatúj projekten dolgozik az Atlus

  • Írta: Shifty
  • 2018. január 24.
  • Hír
Link másolása
Két nemrég meghirdetett álláshirdetés szerint a Persona-sorozatot is készítő Atlus csapatának legújabb játéka egy komolyabb költségvetésű akciójáték lesz, természetesen ezúttal is kizárólag PlayStation 4-re.

Az Atlus tavaly leszállította az elmúlt évek egyik legjobb és legszórakoztatóbb JRPG-jét, ami annak ellenére lett komoly anyagi siker, hogy erősen rétegjátékról van szó. A Persona 5 után pedig úgy fest, egészen új dologba vágja a fejszéjét a japán stúdió, egy japán ügynökség által élesített, majd nagyon gyorsan el is távolított álláshirdetések alapján ugyanis nagyobb költségvetésű akciójátékhoz keres új embereket a csapat.

A leírás szerint többek között koncepciós rajzok és 2D-s animációk, valamint felhasználói felületek és felhasználói élmény tervezésében és elkészítésében jártas művészeket keresnek. A projektről még annyi derült ki, hogy PlayStation 4-re készül, méghozzá a stúdió japán központi irodájában, Tokióban. 

5.
5.
TrishtanAG
Lehetne egy új Digital Devil Saga, vagy bármelyik Ps2-es cuccuk folytatása.
4.
4.
exonic
#2: Azt hiszen az Atlus dolgozik egy Shing Megami Tensei részen a nintendo masinájára is.
3.
3.
Metrox
#2: Akkor már PC-re is :V
2.
2.
#1: Csak kar a Sonyhoz valo kotodes, tokre illene a Nintendo masinajara amit csinalnak, plusz Xboxra is...
1.
1.
exonic
Csodás hír hogy a srácok ismét törik a fejüket valamin. Számomra olyanok ők, mint a lengyel CDProjekt Red, szívemhez nőttek és amint lehet már meg is előlegezem nekik a bizalmam... Ismét... Előrendelés!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...