Leépítés a Dead Rising csapatánál

  • Írta: Shifty
  • 2018. február 6.
  • Gyászhír
Link másolása
A Capcom egy közleményben megerősítette, hogy a Dead Rising-sorozatért felelős kanadai Capcom Vancouver közel harminc százalékától, azaz nagyjából 50 embertől meg kellett válniuk.

A Dead Rising-sorozat legutóbbi epizódjáról már korábban is tudni lehetett, hogy nem teljesítette a vele szemben támasztott elvárásokat de úgy néz ki, a Capcom csak most hozta meg azt a döntést, hogy alaposan megnyirbálja a szériát fejlesztő Capcom Vancouver csapatát.

A kiadó a csapat harminc százalékától, azaz nagyjából 50 embertől vált meg. A rossz hírek az egyik eddig be nem jelentett, jövőbeli projektet is érintették, a Capcom ugyanis úgy döntött, törli a játékot. Illetve kiderült, hogy Frank West kalandjának következő állomása kisebb és kevésbé ambiciózusabb lesz.

Az viszont biztos, hogy a kanadai csapat korábbi címei, vagyis a Dead Rising-sorozat és a mobilos, tavaly megjelent Puzzle Fighter továbbra is megkapja a támogatást.

2.
2.
GAMEROD
Az első két rész még érdekes volt, a harmadik szódával elment, a negyedik pedig vicc kategória. Technikailag is csak minimális volt a fejlődés, semmit nem javítottak a korábbi részek hibáiból.
1.
1.
kastorhun
Hagyják már a fenébe ezt a szériát. Ez már kezd uncsi lenni, de azért a jövőbeli játékukra kíváncsi lettem volna.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...