A csalók miatt kell várni a PUBG harmadik pályájára

  • Írta: fojesz
  • 2018. február 21.
  • Csúszás
Link másolása
Az elmúlt hetek a PlayerUnknown's Battlegrounds csalóitól voltak hangosak, a készítőknek alaposan meggyűlt a bajuk a főleg Kínából özönlő cheaterekkel. Ezért megcsúsztak a fejlesztésekkel is.

A PUBG Corp. a Steamen jelentette be, hogy márciusban osztják meg a rajongókkal a PlayerUnknown's Battlegrounds közeljövőben esedékes fejlesztési ütemtervét. A frissítések közül kulcsfontosságú lesz a játék harmadik pályája, amit még az év első felében, vagyis június vége előtt ki szeretnének adni. A korábbi hírek szerint az új térkép az Adriai-tengernél játszódik majd, tengerpartra és havas hegyekre is számíthatunk.

Az utóbbi időben lelassult némileg a PUBG fejlesztése, különösen a Fortnite fejlődése mellett kirívó a különbség, ami néhány hetente kap valami új funkciót. A fejlesztők maguk sem titkolják, hogy megcsúsztak a munkálatokkal, állításuk szerint a csalók elleni fellépés kötötte le a figyelmüket - ahogy arról mi is beszámoltunk, csak januárban egymillió cheatert kellett kibannolni a játékból, ők többnyire Kínából érkeztek.

Azért most kaptunk egy kisebb frissítést, ennek részeként már nem nézhetünk bele a repülőbe a meccs elején, ehelyett egy számláló mutatja, hogy hány játékos nem ugrott még ki a gépből.

10.
10.
Krekk
#9: Jónak tűnik, köszi az ajánlást, de ahogy nézem ez még nincs Xbox-ra, sőt első blikkre úgy látom, hogy még bejelentés sincs sajnos. Hát hiába, mindent azért konzolosoknak se lehet:D
9.
9.
Shannaro
#7: Nem éppen Battle Royal, de én ajánlom neked az Escape from Tarkov-ot. Még az is alpha (ugye a PUBG-nél ez a varázsszó), de a ballisztika már most jobb, és a koncepció is frissnek hat. Az összeszedett lootot megtarthatod meccsen kívül, márha sikerül élve evakuálnod a pályáról. Vannak AI karakterek is közben, és playerek is. Mindegy, nem részletezem, de ajánlom, hogy vess rá egy pillantást, aztán majd eldöntöd, hogy tetszik-e vagy sem.
8.
8.
user101
Akinek nem tetszik a "rajzfilmes megjelenítés" az ne, de a többiek nézzék meg a Darwin Project-et. Szerintem baromi jó ! :D
7.
7.
Krekk
Az Xbox verziot se latom nagyon fejlodni, legalabbis az fps nem lett stabilabb.... es akkor meg hol van a sivatagos palya! (Ja, tudom game preview....)
Attol fuggetlenul, hogy szarabb az iranyitasa, be-be droppol valamiert meg mindig jobban tetszik, mint a Fortnie. Utobbi nekem tul meseszeru.
4.
4.
Shannaro
Én hülye, meg azt hittem a hibajavítások és optimalizálás miatt késik a következő map :Kappa:
3.
3.
Ooorky
Ez kb. olyan mint anno a Dawn of War: Soulstorm "hotfix"-e, amiről 3 hónap után azt nyilatkozták a készítők, hogy kész van, de ninja pandák betörtek az irodába és ellopták, ezért újra kell kezdeniük...
2.
2.
user101
Jah, úgy öt perc lenne egy olyan szűrőt tenni a játékba, hogy szerver választáskor csak olyan lobbyba rakjon ahol csak a saját régiómból vannak népek. Vagy csak iszonyatos laggal büntetni aki nem saját régióba próbál bejelentkezni ... :DDD
1.
1.
frankdelgado
A kínaiak miatt? Lehet moderàlni!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...