HWSW: Jön a FreeSync-támogatás Xbox One-ra

  • Írta: zoenn
  • 2018. március 12.
  • Hardver
Link másolása
A PC-knél megszokott technológiát ülteti át Xbox One-ra a Microsoft, az ezt támogató tévé ugyanakkor egyelőre nincs hozzá a piacon, a kipróbáláshoz érdemes az íróasztalra költözni - írja nagytestvérünk, a HWSW.

Az Xboxokba is utat talált az AMD FreeSync technológiája: a Microsoft Xbox Live programigazgatója, Larry Hryb és a Tungler Antal az AMD marketingvezetője közösen jelentette be funkciót a redmondi óriás Inside Xbox műsorában. Az újítások a vállalat teljes Xbox One-portfólióját érintik, noha nem mindegyik modell kapja meg ugyanazokat az új funkciókat. Egész pontosan az eredeti Xbox One-ra a mezei, első generációs FreeSync jut el, az Xbox One X és Xbox One S pedig a HDR-támogatással megspékelt FreeSync 2-t kapja.


A FreeSyncet az AMD a rivális NVIDIA G-Sync ellen indította harcba, amely a kijelzők képfrissítési gyakoriságát hivatott szinkronizálni a videokártyák által generált képkockák tempójával. A bő egy évvel ezelőtt bejelentett FreeSync 2 a tavalyi év egyik slágertémájára, a HDR-re feküdt rá, amelyhez kiterjedtebb támogatást hozott Windows alatt, saját HDR pipeline-nal véve le a színbeállítási folyamat terhét a rendszer válláról, és automatikusan hozzáigazítva a beállításokat a technológiát támogató kijelzők natív megjelenítési képességeihez.

De mégis hogyan kamatoztathatják a konzolosok a képkockaszinkronizációt? Olvasd el a teljes cikket a HWSW-n!

21.
21.
ADMlN
#18: A hypervisorok, egyszerű, de szigorú szabályok szerint működnek. Ha ismered a működésük, akkor bármilyen rendszeren könnyen meg tudod jósolni a viselkedésük.
Amúgy ez nem rakéta tudomány, és nem is a Microsoft találta ki, akár te is ki tudod próbálni otthon: leszedsz egy bármilyen virtuális gép kezelő alkalmazást (pl.: VirtualBox-ot) létrehozol benne két virtuális gépet amiben úgy osztod el az erőforrásokat, hogy ne legyenek átfedések, és utána bármit csinálhatsz a két rendszerben, azok nem lesznek egymás sebességére számottevő hatással.
20.
20.
ADMlN
#17: A Microsoft nem publikálja ezen információkat, ezeket főleg belsős forrásokból, illetve kiszivárogtatott, fejlesztői dokumentációkból ismerjük. Google-el keresve sok cikket találhatsz a témában, de itt van kettő példának:
Microsoft Opens Up More CPU Power On Xbox One
Xbox One and PS4 to have different game memory allocations

Ha nem futna a "Shared" rendszer párhuzamosan az "Exclusive" rendszerrel, akkor nem működnének olyan alapvető funkciók mint pl az értesítések, vagy nem tudnál elindítani egy böngészőt játék közben. A "standby" meg csak úgy tudna működni, hogy amikor váltasz a dashboard meg a játék között, akkor az "Exclusive" rendszer hibernálásra kerül, majd betöltődik a "Shared" rendszer, a játékra visszaváltáskor meg fordítva, de szerintem nem szívesen ülnél hosszú percekig a sötét képernyő előtt amíg ez megtörténik.
19.
19.
LexerTheFirst
Srácok amúgy kellemes látni hogy az egyébkénti kommentekhez képest itt egy színvonalas techbeszélgetés van :-)
18.
18.
LexerTheFirst
#16: Értem. Mondjuk lehet hogy csak nekem furcsa hogy ezt ennyire tudják már hogy mi a lenne ha Windows futna rajta :D

Szeretek ilyeneket néha túlgondolni, szóval ez egy teljesen személyes teória.
17.
17.
CitromH
#16: Nem kötekedni akarok, mert mindent nagyon korrektül leírtál, de tudnál adni valami linket erről? Én úgy tudom, hogy játék induláskor a shared rendszer lényegében "standby" módba kapcsol, hogy az exclusive rendszernek a lehető legtöbb erőforrás a rendelkezésre álljon. Vagyis ezt a fixen elkülönített erőforrást nem tudom hova rakni, és ha mégis van ilyen, akkor is soknak érzem. Persze attól még, hogy soknak érzem lehet így van, csak utánaolvasnék, mert érdekes a téma.
16.
16.
ADMlN
#15: Az "Exclusive" és a "Shared" rendszerek teljesen különállóan kezelik a hardware erőforrásokat. Alaphelyzetben a "Shared" rendszernek fixen el van különítve 2 processzor mag és 3GB memória, a fennmaradó erőforrásokat pedig mind az "Exclusive" rendszer kapja meg.
Ebből kifolyólag a teljes Windows 10 plusz erőforrás igénye max a saját működését lassítaná, de továbbra sem lenne hatással a játékok teljesítményére.
15.
15.
LexerTheFirst
#13: Erről nem is hallottam :-D De valószínűleg ha megtennék a teljes Windows-t akkor azért sérülne.. Mert az a Win10 mag valószínűleg egy áramvonalasított verzió. Meg ugye tudjuk hogy a a teljes, desktop Windows mennyi háttérprogramot kezel, ezek kilőhetők, de így is nagyobb lesz a kvázi gépigénye az OP rendszernek.
14.
14.
ADMlN
#11: A Surface széria sikeresnek tekinthető, még ha nem is annyira széles körben elterjedt mint az említett gyártók termékei. Bár itt megjegyezném, hogy olyan cégeket hoztál fel akik 50+ éve gyártanak PC-ket, míg a Surface kevesebb mint 5 éve van piacon.
13.
13.
ADMlN
#9: Az Xbox One alap operációs rendszerét NanoVisor-nak nevezik. Ez egy olyan operációs rendszer amit arra terveztek, hogy több alárendelt virtuális operációs rendszert tudjon egy időben futtatni (hypevisor). Az XO esetében két ilyen alárendelt rendszer található: az egyik az "Exclusive" ami a játékok futtatásáért felel a másik a "Shared" ami a dashboard-ért és az alkalmazásokért felel. Ez utóbbi kezdettben egy testre szabott Windows 8 rendszermag volt, amit később Windows 10-es magra cseréltek. Elméletben az Xbox képes lenne ezen "Shared" virtuális környezetben egy teljes értékű Windows 10-et futtatni, anélkül, hogy a játékok optimalizációja bármiféle csorbát szenvedne, mert azok továbbra is az "Exclusive" környezetben futnának.
12.
12.
LexerTheFirst
#10: Az Xboxot pedig senkinek se kell reklámozni
11.
11.
LexerTheFirst
#10: Csak valahogy nem tudott annyira betörni a piacra mint mondjuk a HP, a Lenovo, az Asus meg ezek..
10.
10.
ADMlN
#5: A Microsoft már évek óta árul PC-ket: Microsoft Surface
9.
9.
LexerTheFirst
#7: Egyébként van konzolosított windows, de ezt te is tudod. Az Xbox windowsos, de ha desktop Windows lenne rajta akkor PC lenne, és így valószínűleg nem lenne nagy kunszt desktop Windows-t tenni az Xboxra, amit aztán PC-ként is használhatsz.
Nem valószínű, csak eljátszadoztam a gondolattal.
7.
7.
CitromH
#5: Nem nagyon értem, hogy lesz PC egy xboxból. Azért mert kap egy free featuret?
Vagy azért mert kap egy új beviteli módot? Az egér bill kombóval nagyon sokat tudnának nyerni, mert egy teljesen új felhasználói réteg nyithatna a konzolok felé.

Mi az, hogy nem konzolosított windows 10? Van konzolosított belőle? A mondatod feltételezi, hogy igen. Arról, meg hogy mit álmodik a microsoft szerintem fogalmad sincs, de lehet tévedek :)
6.
6.
frankdelgado
Had gyűjjön, ingyé van! Én fríszinkes monitoron tolom, ugyhogy hajrà!
1.
1.
LexerTheFirst
Egy kicsit olyan epic marketing bullshit feelingem van mint a Sony supersampling módjánál..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...