Lelőtték az ambiciózus Fallout-mod fejlesztését

  • Írta: fojesz
  • 2018. március 14.
  • Gyászhír
Link másolása
A Capital Wasteland projekt keretei között a Fallout 3-at építették volna újra a Fallout 4 motorja alatt. A fejlesztők azonban lelőtték a munkálatokat, be kellett látniuk, hogy jogilag nem százas a megközelítésük.

A Capital Wastelandet a Road to Liberty nevű csapat fejlesztette, a srácok célja pedig az volt, hogy a komplett Fallout 3-at újraalkossák a Fallout 4 motorja alatt. A múltidő azonban nem véletlen, a srácok a Twitteren jelentették be, hogy leállították a munkálatokat - szerencsére még azelőtt, hogy igazán belemelegedtek volna a dolgokba.

A döntésük oka természetesen az, hogy féltek a jogi következményektől. Ahogy azt a csapat vezetője elmondta, felvették a kapcsolatot a Bethesdával, és be kellett látniuk, hogy a megközelítésük jogi szempontból nem százszázalékos: egészen konkrétan azzal van a baj, hogy a srácok az eredeti szinkronokat és hangokat is átemelték volna a Fallout 3-ból, amit viszont nem tehetnek csak úgy meg, és mivel annak nem látják értelmét, hogy lecseréljék az audiorészt, inkább a leállás mellett döntöttek.

A mod minőségéről a fenti videó árulkodik, kár érte!

4.
4.
KratoS
Bethesda: -Hát ez marha jól fest uraim! .... Todd mondcsak dolgozok már rajta?!
Todd Howard: ÖÖö nem még jelenleg más projektekben gondolkodunk!
Bethesda: Tegyétek félre, ezt fogjátok megcsinálni remasterként. A kis gumitöltelékeknek pedig nem engedélyezünk semmit!
3.
3.
AbsurdShark
Ez marhaság... Anno modderrek átemeltek a "The Elder Scrolls IV: Oblivion"-hoz a Morrowind-ból szinte minden modellt, meg egyebet, és mindezt jogilag úgy oldották meg, hogy a mod telepítésekor SZÜKSÉG VOLT az eredeti Morrowind fájljaira.
Nem hiszem el hogy itt nem tudtak volna hasnoló módszert alkalmazni.
2.
2.
mestermagyar
Okosabb delikvensek úgy szoktak csinálni hogy a fallout 3-mat is meg kell szerezni és akkoe tudsz játszani vele.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...