Hitman - két hétig ingyenes a második epizód

  • Írta: Shifty
  • 2018. március 22.
  • Akció
Link másolása
Az IO Interactive két héten át ingyenesen elérhetővé tette a nemrég újrakiadott Hitman Spring csomagot, ami a játék második epizódja mellett rengeteg más tartalmat, többek között küldetést, kihívást és fegyvert is tartalmaz.

Azután, hogy tavaly decemberben a rajongók ingyen megkapták a hat részre szabdalt Hitman első epizódját, a párizsi küldetést, az IO Interactive ismét adakozó kedvében volt. Tegnap óta ugyanis elérhetővé vált a Hitman Spring Pack, ami két héten át, vagyis április 3-ig teljesen ingyenesen tölthető PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

A csomag tartalmazza a játék második küldetését, amiben egy bérgyilkossággal egybekötött olasz vakációra invitálnak minket a készítők, hiszen a 47-es ügynök ezúttal Sapienzába látogat. Emellett megkapjuk a World of Tomorrow küldetést, valamint több mint 100 kihívást, 7 achievementet és trófeát, az összes Escalation-szerződést, a Challange-pakkokat, illetve a Masteryket, amivel fegyvereket és kiegészítők tudunk feloldani. A dán csapat ráadásul az Elusive célpontot, a Gurut is újraaktiválja, méghozzá március 23-án.

4.
4.
GAMEROD
Nekem első napos vétel volt, nem bántam meg, mert időközben minden pályához jött egykét nagyobb küldetés, úgyhogy háromszor annyit kaptam amit vártam.
3.
3.
McDuff
#2: Utóbbi. Tehát a 2 hét lejárta után is a tied marad.
2.
2.
shatterhand
2hetig ingyenes vagy 2hetig toltheto le ingyen?
1.
1.
McDuff
Meg akartam venni, de lehet kivárom míg mind odaadják :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...