Áprilisban zárt bétázik a visszatérő Defiance

  • Írta: Shifty
  • 2018. március 23.
  • Korai verzió
Link másolása
Április végén rajtol el a visszatérő Defiance zárt bétatesztje, amire a márciusi bejelentés óta jelentkezhettek. A próbakör mindhárom platformon játszható lesz, igaz, PlayStation 4-en csak Észak-Amerikából érhető majd el a béta.

Március elején jelentettük, hogy kisebb hallgatás után visszatér a Defiance, méghozzá Defiance 2050 címmel.

A koncepció marad a régi, annyi különbséggel, hogy a TV-sorozat ezúttal nem kísérti a játékmenetet. Ezzel szemben a Trion Worlds mindent alaposan át fog dolgozni, legyen szó a fő- és alrendszerekről, valamint a játékmenet alapjairól, így nem meglepő, hogy április 20-án elrajtol egy zárt bétateszt, amit két teljes napon keresztül lehet majd nyúzni.

A béta alatt egészen 25-ös szintig tápolhatjuk fel magunkat, különböző speciális kiegészítőket és cuccokat oldhatunk fel, továbbá a sztori küldetéseibe és a nagyobb csatákba is belekóstolhatunk majd. 

A próbakör mindhárom platformra elérhető lesz, de PlayStation 4-en csak Észak-Amerikában játszható majd. Ha még nem regisztráltatok, akkor azt a hivatalos oldalon megtehetitek még.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...