Új képeken a System Shock-remake

Vadonatúj képeket és játékzenét mutattak be a System Shock-remake fejlesztői a Kickstarter-kampányuk frissítésében. A Nightdive Studios úgy látszik tényleg visszatért a projekt eredetileg megcélzott irányvonalához.

Ahogy arról korábban már írtunk, a játék pár hónapja szüneteltetett státuszba került a Kickstarteren, mivel az eredetileg remake-nek indult projekt folyamatosan bővült, a fejlesztés teljesen elvesztette a fókuszát, és már-már lényegében egy teljesen új játékon dolgoztak a készítők, mintsem az eredetihez hű remake-en, amire a rajongók vágytak.

Most azonban Nightdive vezetője, Stephen Kick hivatalosan megerősítette, hogy „egyre több és több időt töltünk a közösséggel”, és így a stúdió végre „visszatér az eredeti vízióhoz, melyet a Kickstarter-kampány startjánál mutattunk be”. „A túlnyomó többség egyetért azzal, hogy most már a helyes dolgot tesszük, hiszen amit mindenki szeretne, az egy olyan kiváló minőségű játék, mely szorosan illeszkedik az eredeti System Shock stílusához, nem pedig a teljes újragondolása, mint amin korábban dolgoztunk.”

A friss Kickstarter bejegyzéshez négy új képet, és egy 5 perces zenei részletet kaptunk a játékból ízelítő gyanánt, melyet a projekt oldalán lehet meghallgatni.


A stúdió időközben számos munkatársától elbúcsúzott, hogy végre olyan csapat maradjon, amely tagjai képesek teljes erővel az eredeti koncepcióra összpontosítani. Az elbocsátások hátterében nyilván a CEO által korábban említett probléma áll, miszerint a csapatba annyi tehetséges fejlesztő lépett be saját elképzelésekkel és ötletekkel, hogy a projekt fejlődése túlságosan sok irányba indult meg, míg végül teljesen összeomlott.

4 komment - szólj hozzá!