Resident Evil 7 - megvan az 5 millió

  • Írta: zoenn
  • 2018. április 9.
  • Biznisz
Link másolása
A Capcom bejelentette, hogy a Resident Evil 7 újabb mérföldkőhöz érkezett. Már 5,1 millió példány talált gazdára a horrorjátékból PC-n, Xbox One-on és PS4-en, vagyis feleannyi, mint a sorozat előző darabjából, a Resident Evil 6-ból.

A 2018-as Game Audio Network Guild díjátadón a Resident Evil 7 elnyerte a legjobb VR-hanghatások díját - ennek apropóján a Capcom egy blogbejegyzésben árulta el, hogy a játék átlépte az 5,1 millió eladott kópiát.

Január vége óta 300 ezer példány talált gazdára, miközben a tavalyi év utolsó negyedévében még 800 ezret adtak el belőle, azaz a Resident Evil 7 iránti kereslet lassul. Ami érthető is, hiszen az alapjáték 2017 januárjában látott napvilágot. A SteamSpy szerint a PC verzió körülbelül 550 ezer példányt tesz ki.

Bár ez a szám hatalmasnak tűnhet, érdemes megjegyezni, hogy a gyengébb kritikákat kapott Resident Evil 6-ból a 2012-es megjelenés óta 10 millió egység talált gazdára. Szóval van még hová fejlődnie a játéknak.

A Capcom egyébként nemrégiben adott ki egy javítást, így a játék már kihasználja az Xbox One X erejét, azaz 4K felbontásban fut HDR-támogatás mellett.

16.
16.
GAMEROD
A Resident Evil 7 pont olyan játék, hogy várta az ember, megjelenése előtt 3 nappal pedig előkerültek a végigjátszások, és ugye az ember nem tudta abbahagyni a nézését mert izgalmas volt, miután már az összes spoiler el lett sütve maga a játék nem okozott meglepetést.
15.
15.
#14: Igenytol is függ azert :-) volt mar dolgom olyannal aki azt mondta hogy ugy d... meg mint ahogy a filmben azt a vöröset lol, na jo bocs ez nem az a fórum!!
14.
14.
Yanez
#13: Nem abból lesz jó szerető aki sok pornót néz. :D
13.
13.
#12: Ok az új tévénézők, én is közéjük tartozom, de csakis olyat nézek amit tudom, hogy tutira nem akarok vegigjatszani kesobb sem, például volt a régebbi resident evil outbreak 1-2, azt eleg sokat neztem de semmi kedvem nem lett volna magam jatszani. Az viszont szívás,ha valakinek az ilyesmi nem meghozza a kedvet, hanem elveszi. Viszont sok olyan ember is van aki amugyse jatszik soha csak a közösségi élmény miatt nez videojatekot es az meg pozitívum, hogy legalabb kicsit képben van, bar torz kepet kap :-)
12.
12.
Yanez
#11: Vajon hogyan nevezhetjük azokat, akik ilyen gameplay videókkal "tolják ki" a játékokat? Gémereknek biztosan nem. De akkor kiknek?
11.
11.
GAMEROD
A közösségi médiák gameplay csatornái miatt is sok vásárlót vesztenek, én is jártam úgy hogy megnéztem egy végigjátszást mert kíváncsi voltam, aztán már nem is érdekelt, nem azért mert rossz volt, csak már tudtam róla mindent. Arra mérget lehet venni hogy az elsőnapos végigjátszások megtizedelik az eladásokat, főleg ha a megjelenés pillanatában milliószámra mennek a végigjátszás lájvok.
10.
10.
Stranger
#3: Vagy talán csak nem érdekli a PC-s játékosokat? Egyszerűbb persze a szokásos fanboykodás. Érdekes az új Warhammer játék lassan 1 millánál jár...
9.
9.
5 év alatt 10 milla a Resi 6-bol nem nagy szám, azóta ezerszer volt akciós, nekem is úgy van még. Resi 7 tavalyi játék és már 5 milla, ez qrvajo eredmény.
8.
8.
Yanez
#7: Én is pont erre gondoltam. nagy kár lenne. :(
7.
7.
dante92
#2: Pont e miatt van az, hogy a horrornak indult címek végül inkább akciósabbak lesznek. Le merem fogadni, hogy bár ez a 7. rész az egyik legjobb horror játék, de mivel kevesen (kevesebben, mint az akció resi 6-ot) vették ezt meg, így a következő rész nem lesz újra horror. Ez a szomorú ebben az egészben :/
6.
6.
Yanez
#5: Valaki számára pedig épp ellenkezőleg, szóval ez még nem ok. Mondom ezt úgy, hogy a RE7 számomra egy mestermű, a 6-ik részbe azóta sincs kedvem belekezdeni.
5.
5.
KRAT0S
Ez számomra azért érthetetlen mert a Resi 6 egy rakás szar volt,ez meg qrvajó..
3.
3.
Marcus88
#1: Persze,mert nem megveszik,hanem letöltik.
2.
2.
Slik
horror jatekot, filmet mindig nehezebb lesz eladni mint mast, hiaba sikerult nagyszerure
felos emberek mindig leteznek
1.
1.
crytek
PC-s eladás 563,962 szerintem rohadt kevés....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...