Júniusban jön Xboxra a No Man's Sky?

  • Írta: sirdani
  • 2018. április 16.
  • Pletyka
Link másolása
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a No Man’s Sky idén nyáron látogat el Xbox One-ra, azonban ma egy online listán kiszivároghatott egy pontosnak tűnő dátum is, mely szerint az átirat június 29-én érkezik.

A június 29-i dátumot tartalmazó bejegyzés az olasz Amazon oldalán tűnt fel, ahol a játékot 50 eurós áron hirdették a konkrét megjelenési dátummal, feltehetően az 505 Games hivatalos jóváhagyása nélkül.

A No Man's Sky eredetileg PS4-re és PC-re jelent meg, és a Microsoft márciusi bejelentése óta tudjuk, hogy Xbox One-ra is érkezik előbb-utóbb. Az xboxos verzió tartalmazni fogja az összes eddig megjelent frissítést, illetve kompatibilis lesz az Xbox One X extra lehetőségeivel, így HDR- és 4K-támogatást élvez.

Nyáron egyébként is érkezik „Next” néven a játék eddigi legnagyobbnak ígért frissítése, mely olyan hatalmas újításokat fog tartalmazni, hogy még a leghűségesebb rajongóknak is leesik tőle az álla. Egyelőre konkrét információ még nem látott napvilágot róla, illetve a megjelenés időpontja is bizonytalan.

24.
24.
Duken
#23: :D Kelmen Anna barlangjában én is hüvelyk matyi lennék! :D
23.
23.
Juha
#22: A szőröstalpú óriással :-) (habár Kelemen Annácskának lehet Hobbit) :-D
22.
22.
Duken
#20: Mivel csattogtatsz asszonynak? Super Marióval a bajszossal? ;D
21.
21.
Duken
#17: +1 Hidd el én leszek a legboldogabb ha komoly címeket villant az ms E3on mert mindegyik boxomon ütős gamekkel szeretnék játszani és erre minden esély megvan. Állítólag jön az új Gears!!! :)
20.
20.
Juha
#18: Én még élvezem a csattogós lepkét az egy éves fiamnak mutatva. Ha ezt webcamon keresztül csinálom, akkor az már COOP? :-)

Asszonnyal meg simán csak a csattogóst nyomjuk, mielőtt más csapná le a labdát.
19.
19.
Ooorky
#18: Na én ilyen szépen nem tudtam volna megfogalmazni.
18.
18.
Gaboo77
#16: Az "gond" ezekkel a címekkel, hogy egy bizonyos réteget, ill. korosztályt céloznak meg. (Persze ez is elég nagy mennyiség) Akinek nem játszik on-line minden barátja, mert mondjuk ebből már kinőttek pl. azoknak ezek a játékok értéktelenek. Ők csak néha játszani szeretnének kikapcsolódásként, pont akkor amikor ráérnek és nem akkor amikor mindenki éppen ráér. Ez család, munka, stb. mellett egyre nehezebben hozható össze az idő előrehaladtával. Ők single player játékokat akarnak, nem ilyen on-line csodákat. Akiknek meg ilyen az ismeretségi körük, nem értik mit vannak ezen mások fennakadva.
Szóval a lényeg, hogy egyik tábornak sem kell győzködni a másikat, mert mindkettőnek igaza van. Olyan ez mintha lehülyéznénk a 3 éves gyereket, hogy mit élvezi a csattogós lepkét, mikor az hülyeség! ‎Persze neki sem kell hülyének titulálni minket, hogy mit nem élvezünk rajta, meg nem értünk hozzá! Egyszerűen mi már kinőttünk belőle.
17.
17.
Ra1D3n
#16: Remélem nem gondolod komolyan, hogy leálljak bizonygatni, hogy milyen a szociális életem :) Ez gyenge volt...

#15: Továbbra sem azt mondtam, hogy tökéletes maga a játék, hanem csak azt, hogy bármennyire is fapados, bármennyire sincs túladagolva tartalommal, egészen elképesztően szórakoztató. Mondjuk én sajnos nem tudok annyi időt belefeccölni mint amennyit szeretnék, mert munka mellett sok más egyéb elfoglaltságom is van. Nem vagyok elvakult, de nem is verem az asztalt, hogy akkor holnaptól igenis naponta adjon ki egy durva exet az MS(ezt a baszó kifejezést mai napig nem értem, hogy a faszba lett játékminősítő kifejezés. Konkrétan bassza a szemem, annyira zavaró egy szar kifejezés). Pont a múltkor írtam le pont neked, hogy X mellett PC-n és PS4 pro-n is játszok, mikor mihez van kedvem, a héten meg gondolom nem kell említenem, hogy a God of War-ra készülök, mint kedvenc szériámra. Az MS-t meg most hagynám is, majd E3-on kiderül lesz-e változás, de addig is, nem verem az asztalt, mert csak csepp a tengerben.
16.
16.
Ooorky
#13: Mondjuk annak aki összenőtt a kanapéval fura lehet az ha másoknak szociális élete is van.
15.
15.
Duken
#10: Vagy nem tetszik neki vagy soha nem is próbálta? Hát ha játszottál volna mindkét játékkal akkor szerintem pofa kell hozzá hogy az egyiknél erényként tünteted fel ugyanazt a dolgot amit a másiknál hibaként értelmezel... Mardjunk ennyiben. Vagy a számodra preferálterén műanyag doboz miatt vagy elfogult. Mindhárom plattal rendelkezem Xbox X, Ps4 Pro, Switch erősségi sorrendben. Én a switchet aztán ps-t preferálom de nem védek egy szar exet hogy jaj a kis kedvenc brandamet bántják hanem azt mondom bazd meg sony ilyet máskor ne, ahogyan tette ezt a ps gamerek többsége no mans skynál. Mert nem úgy fog az ms jó játékokat gyártani ha kinyaljuk a valagát ha csak fingik is egyet hanem ha építő kritikát fogalmazunk meg. A sonyt baszogatni kell hogy hozzon be olyan szolgáltatásokat mint az ms, az m-t baszogatni kell hogy csináljon olyan exeket mint a sony. A switch? A switch az tökéletes.:P Nem védeni kell őket na hanem megfogalmazni számukra az igényeinket. Nálam az elsőszámű igény egy konzolnál a baszó blucbuster exkluzív játékok, ahogyan az mindig is volt a konzolok történélmében. Másodszámú igény a hardver. Harmadrendű igény pedig egy konzol esetében a szolgáltatás. Mindenki mást preferál, az eladásokból viszont lásd switch, ps, láthatjuk a gamerek számára még mindig a játékok a mérvadók, mindíg is azok voltak és azok is lesznek. Úgyhogy kérlek szépen benneteket kedves xbox fanok ha már ilyen bszó konzolunk van mint az X a legerősebb, ahelyett hogy Phil valagát nyaljuk, fogalmazuk meg mint építő kritikát hogy normális exkluzív címeket tegyenek le az asztalra. MERT MÁR KURVRA IDEJE LENNE!!! Mint X tulaj mondom ezt!!!! Nem szeretném ha pont az ms fanatikus fanjai bsznák tönkre a brandet akik vakon védelmezik. Hamár az ms a legjobb hardver, szolgáltatás terén akkor a legfontossabb dologban is álljanak már a kibszott sarkukra és kezdjék el de nagyon gyorsan kopizni a , nintendot, sonyt hogy hogyan kell belső studiókat alapítani és megtartani! Köszönöm szépen!
14.
14.
Duken
#10: Belátom van különbség a két játék között. Az egyik a tengeren a másik az űrben játszódik. A no mans skynál azt hazudták lesz multi a sea of thiefsnél azt hogy nem csak annyi tartalom a végső játékban mint a bétában. Minkettő üres tartalom nélkül jött ki. Minkettőt megvettem sajnos tudom miről beszélek. Minkettő hatalmas élmény 3-5 órán keresztűl, aztán mindegyik monotoná válik.Bár lehet tovább játszani haverokkal az egyiket de nulla fejlesztés a másiknál legalább új területeket lehet felfedezni lehet fejleszteni. Azt értem ha egyik vagy másik tetszik valakinek, mert hangulat terén mindkét játék jó. Nem az a baj hogy szar játékok ezek hanem az hogy hatalmas potenciál lehetett volna vagy van bennük, ezért csalódtunk. A no mans skyhoz rengeteg tartalom jött már és jön egy mégnagyobb nyáron, közel sem olyan szar ahogyan el lett könyvelve. A sea of Thife'snél is jönnek a tartalmak és kipofozzák, jó lesz az is de ne veregessük már vállon a fejlesztőket ezért mert szokásuká fog válni hogy kiadnak egy alap techdemot, teljes áron de ne aggódjunk ne háborodjunk fel mert az évek során bővíttik...
13.
13.
Ra1D3n
#11: Alapvetően nem mondd ember ekkora baromságot, szóval gyanítom, hogy a hülyeséget is tanultad, hogy ilyen mélyre tudj süllyedni.
12.
12.
ADMlN
#11: Nincs közöm a Sea of Thieves-hez, de azért ekkora baromságot is rég olvastam már.
11.
11.
Ooorky
#10: Az, hogy egy játék társaságban jó az nem nagy kunszt, orosz rulett is unalmas egyedül...
Az amit az ismerősökkel történő közös tevékenység hozzáad az nem a játék érdeme, haverokkal a kert felásása is poén, egyedül meg szar.
10.
10.
Ra1D3n
#5: Oké, hogy sok helyről bele lehet kötni a Microsoftba, de, hogy ezt pont a Sea of Thieves-en csinálja meg valaki próba nélkül, az nettó baromság... Semmit, szó szerint semmit nem vártam a Sea of Thievestől, és még lehet ezzel is sokat mondtam, és nem is csak alkalmi játékos vagyok, hogy elintézhessenek egy casual gamer jelzővel, de konkrétan a Sea of Thieves az a játék, ami olyan brutálul megfogott, hogy magam sem hiszem el. Aki fikázza az azért fikázza, mert egyedül játszik vele, mert úgy tényleg nem sok örömöt lel benne az ember, de ha már másodmagával indul valaki útnak, már sokkal nagyobb az élmény, és hihetetlenmód betud szippantani, mert konkrétan élmény felkutatni benne mindent. A másik része meg azért fikázza, mert vagy tényleg nem tetszik nekik, vagy soha nem is próbálta. Nyilván, ez így önmagában nem elegendő tartalom, de a májusi frissítést követően ez csak sokkal jobb lesz, és utána is jön még tartalom a játékhoz. Azért a a No mans sky-hoz hasonlítani alapból, minden próba nélkül simán csak haterkedés, jobb ha belátod...
9.
9.
Bnecne
#5: https://www.gamekapocs.hu/hir/58187/sea_of_thieves_igy_bovul_a_rare_kalozos_jateka
7.
7.
0:47 van nálam. Ilyenkor, ha nem bír az ember aludni és komolyabban játszani egyszerre, lévén igen klassz a zenéje is-hangulatos az ilyen címekkel csapatni.

Egy kísérlet volt, ami nem jött össze.
Ennyi.
5.
5.
Duken
#4: +1 Sea of Thife's ugyanez. Azok is hogy átbaszták a népet, nulla tartalom, egy tech demo mindkettő, pedig ígéretesnek tüntek.
4.
4.
markoci555
erről a játékról csak akkor szeretnék hírt látni, ha bejelentik hogy visszaadják minden vásárlónak a pénzt és bocsánatot kérnek amiért kiokádták magukból ezt a szemetet és hazudtak éjjel nappal
(nem én nem vásároltam meg, ez nem egy felháborodott vásárló kommentje)

https://www.youtube.com/watch?v=RvAwB7ogkik
2.
2.
kastorhun
Már bocsánat de ez érdekel bárkit is?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...