Nagy sikernek tűnik a visszafelé kompatibilitás

  • Írta: sirdani
  • 2018. május 3.
  • Hír
Link másolása
Ugyan sokan kételkedtek még a bejelentés napján az Xbox One visszafelé kompatibilitásában, azonban a számok a Microsoft oldalán állnak: eddig több mint egymilliárd órát játszottak Xbox- és Xbox 360-játékokkal Xbox One-on.

Tavaly júniusban a Microsoft bejelentette, hogy 508 millió órát töltöttek el a játékosok a visszafelé kompatibilis játékokkal, mely idő az elmúlt egy év alatt a duplájára nőtt. A Microsoft hivatalos közleménye szerint az Xbox One-tulajdonosok fele használta már a funkciót, mellyel többek közt már a Saints Row 2 is elérhető. Ráadásul a lehetőséget támogató játékok listája folyamatosan bővül, sőt, az Xbox One X-en futtatott régebbi játékok sokszor lényegesen szebben néznek ki az elődhöz képest, így van ez például az eredeti Star Wars: Battlefront II és a Red Dead Redemption esetében is.

A Microsoft bejegyzésében további adatokat olvashatunk még az eladásokról és a felhasználói aktivitásról: az Xbox Live-játékosok száma 13 százalékkal növekedett éves szinten, míg az Xbox One eladásai 15 százalékkal mutatnak magasabb számokat az előző évi adatokhoz képest. Eddig több mint 200 játék használja ki az Xbox One X erejéből adott speciális lehetőségeket.

Az xboxos közösség kapcsán is érdekes statisztikákat találhatunk: eddig több, mint 600 ezer barátság jött létre a „Looking For Group” funkciónak köszönhetően, illetve megközelítőleg 1,2 millió „Club” található az Xbox Live rendszerében. Végül pedig érdemes még kiemelni, hogy az ID@Xbox program keretein belül kiadott játékokkal eddig összesen körülbelül 4 milliárd órát játszottak a felhasználók.

A konzolok eladásának konkrét adatairól azonban nem tartalmaz információt a közlemény.

74.
74.
LexerTheFirst
73.
73.
frankdelgado
akkor most màr tisztàztuk, hogy kinek miből, mennyièrt adnak többet/kevesebbet?
68.
68.
LexerTheFirst
#53: Az a hülyék kedvéért nagyon adja magát :DD
63.
63.
zozo76hun
en mindket gep akcioit figyelemmel kiserem, van gold es plus elofizetesem is. azt kell mondjam sokkal jobbak a psn akcioi mint a live. nagyon durvan. ossze sem lehet hasonlitani. sokszor kesz rohej hogy az live mennyire keves akcios gamet ad a plushoz kepest.
58.
58.
frankdelgado
Én mindíg odafigyelek , h oda menjek kajàlni, ahovà többen jàrnak, ne pedig oda, ahol jobban ízlik a kaja.
54.
54.
#52: Mondjuk te ugyanezt mondtad el rövidebben, na mindegy. :D
53.
53.
#52: És akkor tegyük hozzá, hogy a BC nem az egyetlen funkciója a konzolnak. Csak egy "apró", de annál jelentősebb extra. Egyesek lassan már ezzel azonosítják az Xbox-ot, pedig gyakorlatilag minden játék ugyanúgy megjelenik rá (hülyék kedvéért: nem, PS exek nem), meg lehet venni, lehet vele játszani. Nincs az ember az előző generációra korlátozva. Ráadásul MS-nél az erősebb konzol, multiknál viszi a pálmát.
52.
52.
LexerTheFirst
#51: Igazad lenne, ha xboxon csak a régi játékokat játszhatnád, az újakat nem. Ugyanis ez egy ok a konzol mellett, pont olyan mint az exek a Sony-nál. A két cég másképp akarja eladni a konzolát. A Microsoft úgy szeretné eladni hogy hatalmas pénzből szolgáltatást épít köré, lásd gamepass és BC, a Sony pedig irdatlan pénzből játékot csinál. Van akinek ez van akinek az szimpi. Nem kell leszólni a BC-t, mert korrekt lépés, bár valószínűleg ugyanúgy a Microsoft is remasterelne, ha több lenne az eladott konzol, de selling pointként beveti a valóban első osztályú szolgáltatását. Ugyanolyan selling point mint előző genben az ingyen multi a Sony-nál. Akkor ők voltak hátrányban most a Microsoft.
51.
51.
Skygameboy
#20: Egy szóval nem montam hogy rosszabbak csak azt hogy régiek. Szeretek én is sok régi játékot (öreg
motorosnak számítok) Mégis ha belegondolsz egy jelenlegi generációs gépet nem azért vesz az ember hogy prev gen játékokkal játszon. A kommentem meg nem akart senkit megbánta csak szerintem ez már szó szerint vicces
Ott az ms a végtelen pénzével látja hogy az embereknek kellenek a minőségi exek mégis ők 10 éves játékokkal szarakodnak . Minek ? Mintha vennél egy 4k-s tévét de még mindig 420-ba néznéd rajta a barátok köztöt .
Szerintem akik most pöffeszkednek a tronon ms-éknél valami hihetetlenül dilettáns banda
49.
49.
westhammer666
#43: Ez tényleg így van, meg perpillanat még jobban megéri mondjuk megtartani a régi PS3-at meg a 360-at, mert mondjuk 360 esetében 200-300 játék helyett az összessel kompatibilis, a játékok meg mindkettőre nagyon olcsók.
48.
48.
westhammer666
Tök jó dolog a visszafelé kompatibilitás, csak hatalmas, semmitmondó számokat közöl állandóan a Microsoft az XBOX-os adatokkal... Ez volt a Live-os aktív játékosok statisztikáival is, ami se nem előfizetők száma nem volt, se nem a tényleges játékosközösség adatai nem voltak és ez is most ilyen. Egymilliárd óra? oké! és akkor mennyit játszanak a One-os játékokkal? Hány felhasználó használja a visszafele kompatibilitást? Részvényeseknek biztos nagyon imponáló hogy óóóóó egymilliárd óra játékidő, nahát!? De azt már évek óta nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi gépet, szoftvert, Gold előfizetést, GamePass-t adtak el, mert ott meg látszódna, hogy messze nem elsők az iparágban, sőt...
44.
44.
frankdelgado
...." Mert csak a Sony exklúzívok adnak neked erőt, és mindent lebíró akaratot”
43.
43.
Juha
Azt említette már valaki, hogy Ps4-en azért nem könnyű a visszafelé kompabilitás, mert más architektúrára épült, mint a PS3? Nem? Akkor segítek: technikailag sokkal könnyebb lenne egy XOne játékot Ps4-en futtatni (és fordítva), mint hogy Ps3-as címet kompatibilissé tenni bármivel. Némi optimalizáció persze kellene, de az alapok adottak lennének. A jogi oldala persze más kérdés. Ezt a Sony-nak felróni tudatlanságból adódik (vagy nettó trollkodás).
42.
42.
Raizen25
Persze, hogy nagy siker hiszen a multiplatformokon kívül alig tudnak szerencsétlenek valamivel játszani. (igen tudom,h van PÁR jó ex. cím one ra is ) :D
41.
41.
frankdelgado
#40: Mégis itt veritek folyamatosan....
40.
40.
mcwolf
#39: Minek neki több exklúzív cím??? Hisz ott a Forza és a Sea of thieves. Kívánhat ennél többet egy gamer ??? Plussz ott van a komplett X360-as HALO széria.
Sajna nekünk be kell érni idén God of war-ral, Detroit-tal, Spiderman-nel, Days gone-nal, Last of us 2-vel (utolsó kettő talán idén kijön, de ha nem,akkor sem fogunk unatkozni).
36.
36.
kamgecam
Vicces hogy az x360nál az xbox tulajok azt emelték ki hogy az exkluzív címei miatt vették a konzolt. Emlékeztek...?... Nekem semmi bajjom azzal ha valaki one-t vesz de amikor a másik oldalt szidja mert nincs visszafelé kompatibilitás ps4en, ahelyett hogy észrevenné mekkora érvágás az xbox játékosok, de minden játékos számára hogy az ms felszámolta a belső fejlesztő studióit és nem jönnek a system seller AAA kategóriás exkluzív blockbuster címek Xbox-ra. Ha nekem lenne Xbox-om, tuti nem a sonyval foglalkoznék hanem leírnám Philnek hogy szép és jó szolgáltatás a visszafelé kompatibilitás, a gamepass de a legfontosabbat miért felejtette el? Új exkluzív címeket! Ezzel a tendenciával a sega sorsára jutt az xbox. Az pedig senkinek sem lenne jó.
22.
22.
LexerTheFirst
#21: Azt már régen kitoltam :D
21.
21.
vmiki88
#20: Itt inkább az az érdekes, hogy nem a sokkal jobb Syndicate-el játszottál. :D
20.
20.
LexerTheFirst
#18: Ez hülyeség.. ugyanolyan jó játékok voltak régen is, csak a mostaniak technikailag jobbak. Példák hogy egy saját példával éljek: tegnapelőtt fejeztem be az AC Unity-t és utána elkezdtem a brotherhood-ot. A grafika ég és föld, de egyszerűen annyival jobb a Brotherhood, hogy szavakba önteni nehéz. Egyszer próbáld ki őket!
19.
19.
frankdelgado
#18: Az xboxosok nem a legújabb, hanem a legjobb jàtékokkal akarnak jàtszani, a legjobb gépen.
18.
18.
Skygameboy
Nem semmi ez az MS régi játékokkal akarnak eladni egy új konzolt. Na nem baj ,míg a boxosok 10 éves játékokkal játszanak én betolok a gépbe inkább valami korszerüt :)
16.
16.
Zoli0507
#14: A Sonyt megkèrdeztèk erről amire rèszben kèrdèssel felelt.
Tömören a lènyeg ez volt;
-Ki akar règi jàtèkokkal jàtszani? Egy ùj generàciònak a forradalmasìtàsròl kellene szòlni, haladni előre...blablabla.

Règi jàtekokra ott az előző generàciòs konzol.
15.
15.
petmen25
Remek remélem a következő generációknál is működni fog értem ezt ps5 meg új xbox konzolra. Tuti nem költök több százat új gépre ha kapunk egy jobb konzolt.
14.
14.
kastorhun
Miért kell már megint vitát generálni?
Az tényleg furcsa hogy a Sony nem csinál ilyet a PS4 esetén, de így legalább el lehet adni a "remaster" címeket újra.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...