Brit toplista: továbbra is a God of War az élen

  • Írta: Shifty
  • 2018. május 9.
  • Toplista
Link másolása
A megjelenését követő harmadik héten sem talált legyőzőre Kratos skandináv kitérője, igaz, a frissen megjelent, nagy visszatérő Donkey Kong Country: Tropical Freeze azért majdnem megszorongatta a spártai harcost.

Hiába vett remek rajtott a nagy visszatérő Donkey Kong Country: Tropical Freeze, a God of War skandináv kitérőjét még így sem tudta letaszítani a trónról, amelyen már harmadik hete trónol. 

A népszerű platformer végül a második helyet szerezte meg, de igazából a Nintendo számára nem ez ad okot az örömre, hanem az, hogy a játék Egyesült Királyságban eddig értékesített fizikai kiadásainak 17 százalékát a Nintendo Switch-eladások adják, ami jól mutatja, hogy a játék korábbi sikerességét nagyban befolyásolta a Wii U visszafogott teljesítménye. Ezt erősíti meg az az adat is, amiből kiderül, hogy a Switch-változat egy hét alatt 53,7 százalékkal magasabb eladásokat produkált, mint korábban a Wii U-kiadás, persze ehhez hozzátartozik az is, hogy a Nintendo Switch-nek már most nagyobb a játékosbázisa.

A God of War eladásai nagyot zuhantak, 56 százalékkal kevesebb példányt adtak el, mint egy héttel ezelőtt, de ez még így is elég volt az aranyéremhez. Érdekesség, hogy a 2014 júliusában megjelent The Last of Us óta nem volt olyan Sony-exkluzív játék, ami három héten át vezette az eladási listát.

A dobogó legalsó fokára a Far Cry 5 állhatott fel, mögötte pedig a FIFA 18 zárt. A Bosszúállók: Végtelen háború a jóvoltából erőre kapott a LEGO Marvel Super Heroes folytatása is, ami 26 százalékos emelkedés után a hatodik helyen végzett. Visszaküzdötte magát a 11. pozícióba a Sea of Thieves is, viszont a Nintendo Labo második helye után nagyot zuhant és csak a 13. helyen zárt, köszönhetően annak, hogy 62 százalékkal bezuhantak a The Variety Pack eladásai.

  1. God of War
  2. Donkey Kong Country: Tropical Freeze
  3. Far Cry 5
  4. FIFA 18
  5. Mario Kart 8 Deluxe
  6. LEGO Marvel Super Heroes 2
  7. Fallout 4
  8. PlayerUnknown's Battlegrounds
  9. Star Wars: Battlefront II
  10. Super Mario Odyssey
  11. Sea of Thieves
  12. Grand Theft Auto V
  13. Nintendo Labo: The Variety Pack
  14. Call of Duty: WWII
  15. The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  16. Destiny 2
  17. Assassin's Creed: Origins
  18. DOOM
  19. Crash Bandicoot N.Sane Trilogy
  20. Rocket League: Collector's Edition
41.
41.
delphijos
#18: "Csinálj másik nick-et, mondjuk Yanez2, és tudjuk, hogy te vagy az"

És attól mi változik ? Attól hogy moderátorként kommentel, nem lesz nagyobb "ereje" a mondandójának. És azért elég szomorú hogy ha valaki nem tudja megkülönböztetni hogy mit ír moderátor vagy mit "sima" tagként. Egy moderátor nem valami főnök, hogy amit mond az a "szerkesztőség véleménye".
36.
36.
Őrnagy
Komolyan, vesz még valaki új GTA5-öt? Már többet eladtak, mint ahány ember él a Földön.
33.
33.
A Pulyka
#32: "mint a "Boy" fel ora alatt a God of warban. Szerkesztes gomb tovabbra is alom marad.
27.
27.
Duken
#25: Ehhez pont nem kell seggeszki, minden épeszű egyén aki játszott a gow-al el tudja mondani neked mik azok az általad szarkasztikussan emlegetett óriási jelenetek. Vannak benne dögivel, ne félj. Nem is kell messzire menni pl. rögtön az első boss baldur, a világkígyóval való találkozás, sötételf boss, az új területek felfedezése, valkürök, stb stb. Az ok nélkül fikázók éppen olyan rosszak mint a fanboyok. Egyébként tényleg szerezned kéne lassan egy ps4et,...szarkazmus nélkül.Van már rá pár jó játék. ;)
25.
25.
almaspite
Ez teljesen odavág a középszerű witcher után, aminek esélye sincs versenyezni, a nagy csodás ps 4 excluzivokkal (erekció), minél több ilyen játék fog jönni, és teljesen idió... elvakult fan boy, aki másik gép mellet teszi le a voksát. Aki más véleményen van az személyeskedik velem, mert ne tudja elfogadni az ÉNNNN véleményemet.
Bocsi közbe mennem kell, ki kell rabolnom néhány dohány boltot, hogy meg legyen a pénzem végre a ps 4-re.(szarkazmus)

Bocsánat, így zh után nem bírtam kihagyni. :) Ajj van egy olyan érzésem, hogy lassan szerezni kellene egy ps 4-et, van néhány cím amit pótolni kellene.

Mellesleg az antitrolloknak: Amúgy aki feltétlenül akar foglalkozni Seggeszkivel, kérdezze ki mik voltak azok az óriási jelenetek (amiért ilyen lett) ezekbe a játékokba, fogadok nem fog tudni mondani egyet se! :D
24.
24.
FiveSalmon69
#18: Bocs, de kiemelni valaminek az érdemeit mióta elfogultság? Én ugyan nem követem yanez kommentjeit, és látom, hogy ps rajongó, de ez tökre érthető. Mármint a tények is azt támasztják alá, hogy a sony jobban csinál valamit mint a konkurencia, nem?
21.
21.
Yanez
#18: Ja és továbbra is azt kérdem: hol vagyok elfogult egy műanyag dobozért???
20.
20.
Yanez
#18: Jól van, akkor én is teszek egy észrevételt. A moderátor is ember, és joga van rajongani dolgokért. Talán pont ezért vagyok egy gamer oldalon? Kinek ártok azzal, hogy rajongó vagyok? Vagy miért? Vagymittomén. Ez már nevetséges.
18.
18.
Juha
#5: Juha
2018. május 6. 18:31
#57: Én már rég megmondtam, hogy Yanez kissé elfogult lett Ps irányba, de akkor kommenteljen más regről inkább, ne mint moderátor.

YanezMODERÁTOR
2018. május 6. 19:26
#58: Most akkor linkeld légyszi, hol voltam elfogult a PS irányába. Vagy csak te is trollkodsz, mint seggeszki?

Tessék:#1 (és azért valld be, sok helyen volt hasonló), moderátorként szerintem nem kellene pártolni egyik kiadót/platformot sem, úgy mint moderátor akkor kellene kommentelni, amikor valami moderálni való van. Csinálj másik nick-et, mondjuk Yanez2, és tudjuk, hogy te vagy az, de nem figyel ott a jelzés a nevednél. Nem nehéz, seggeszkinek is többször sikerült.

És itt jelzem, hogy nem szidtalak, csak észrevételt tettem. Ha nem tetszik bannolj, semmi értéke nincs látszólag annak, hogy mikor regisztráltál, de a blogok azért jók :-)
3.
3.
felegyi
Nem is vártam mást! Ha az idei E3-on bejelentenék a folytatást, az is késő lenne... 48 órás katarzison estem át a játék befejezése után, nem véletlen.
2.
2.
NECROSMOKE
Az igen. Kellemesen csalodtam.
1.
1.
Yanez
Hihetetlen teljesítmény ez egy olyan játéktól, ami mindössze egyetlen platformra jelent meg. Le a kalappal!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...