Két új mobilos Steam-applikáció érkezik

  • Írta: szlav
  • 2018. május 10.
  • Bejelentés
Link másolása
A Valve is igyekszik összekötni az okoseszközeinket a számítógépünkkel. Két új, a Steamhez kötődő app várható a közeljövőben, így a jövőben akár a mobilunkon vagy tabletünkön is játszhatunk a steames játékainkkal.

Lassacskán tényleg az egész nappali a zsebünkbe költözik. A Valve tegnapi bejelentése szerint két új mobilos applikáción dolgoznak, melyek segítségével akár a telefonunkon, vagy tabletünkön is hozzáférhetünk majd a steames játékainkhoz és filmjeinkhez. Mindkét app teljesen ingyenes lesz, s míg először csak iOS-készülékeken (iPhone, iPad és Apple TV) lesz elérhető a teljes release, ezzel párhuzamosan androidos készülékeken is elérhető lesz a bétaváltozat.

Az első program a Steam Link névre hallgat majd és május 21-én startol. Segítségével - az azonos nevű kiegészítőhöz hasonlóan - a telefonunkon, tabletünkön, illetve okostévénken is játszhatjuk majd a kedvenc játékainkat. Az applikációhoz szükségünk lesz egy 5 GHz-es vezeték nélküli hálózatra, vagy közvetlen vezetékes Ethernet-kapcsolatra a mobileszköz és az asztali számítógépünk közt. Az így a kezünk közé streamelt játékot pedig Steam Controllerrel, vagy akár mobilos MFi-kontrollerekkel is irányíthatjuk.

A nyár folyamán élesedik a második app is, a Steam Video, amely a steames könyvtárunkban található filmeket hivatott az Android- és iOS-készülékeinkre hozni. Ehhez nem kell közvetlen kapcsolatot létesítenünk a mobileszközünk és az otthoni számítógépünk közt, csupán Wi-Fi- vagy LTE-hálózatra lesz szükségünk, s máris belekezdhetünk a filmek streamelésébe.

11.
11.
patka21991
#7: Igen, beállítható. A upc és a telekom 100 megás nettől, olyan routert ad a szolgáltatáshoz, ami tudja ezt. A többi szolgáltatót nem tudom.
7.
7.
markoci555
5ghz? rég volt már számgépháló de ha jól gondolom legtöbbünknek 2,4-en megy, vagy ez beállítható?
3.
3.
godach
#2: meló közben eszembe jut, hogy jó lenne játszani valami olyannal, ami hazafelé menet alatt la is töltődik a gépemre. Elindítom, így mire hazaérek,már játszhatok is.

2.
2.
Matt94
1.
1.
És esetleg tegyék vissza a mostani alkalmazásba a funkciót, hogy távolról is lehessen letöltéseket indítani.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...