Nier: Automata - hárommillió eladott példány felett

  • Írta: szlav
  • 2018. június 6.
  • Biznisz
Link másolása
A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése, a Nier: Automata hatalmas sikernek örvendett mind a PC-sek, mind pedig a PlayStation 4-esek körében. A jelentések szerint az összesített eladások mára átlépték a hárommilliós határt is.

Nem kétség, hogy a Nier: Automata lett a PlatinumGames eddigi legnagyobb sikere. A játék hivatalos Twittere nemrég közölte, hogy a PlayStation 4-es, illetve a steames eladások átlépték a hárommilliós számot is.

A játék 2017 februárjában jelent meg, s egyből elsöprő sikert aratott. Nekünk is borzasztóan tetszett a Platinum akció-RPGje, és ezzel nem vagyunk egyedül. A premier óta sem csappant meg a játék népszerűsége sem a játékosok, sem pedig a kritikusok körében. Ezt támasztják alá az eladások is, hiszen tavaly ősz óta ismét gazdára lelt több mint egymillió példány. Különösen szép teljesítmény ez, ha figyelembe vesszük, hogy a játék továbbra is 60 dolláros áron kapható Steamen és a PlayStation Store-ban is.

5.
5.
GAMEROD
Inkább anime fanoknak való ez, én nem láttam benne semmi érdekeset, túl minimalista, meg ez a ködös szépia színvilág se jön be.
4.
4.
almaspite
Nem tudom mi a gond vele, mocsok jó játék. Ja az irányitás, macroval egészen kellemesre lehetett varázsolni kontroller nélkül is.
3.
3.
zozo76hun
kb 15 percig birtam, aztan delete. :)
2.
2.
zsocc-nrg
Érdekes látni hogy a Square Enix-nél mi élvez prioritást. A PC-s verziót mióta patchelni kéne és a Square nem hajlandó az áldását adni rá (feltételezem nem a Platinum Games tartja vissza), a Chrono Trigger pedig most kapta meg a negyedik javítását, bár tény hogy botrányos volt a Steam-es rajt. De pl ott vannak a Final Fantasy-k is amiknél némelyik részeket javítgatták míg mások meg kimaradtak a szórásból... Az nyilvánvaló hogy a Square-nél nem nagyon tudnak portolni de hogy miért hagyják magukra a címeiket a kiadás után azt fel nem fogom. Mondjuk ez az összes többi kiadóra és fejlesztőre is érvényes. Jó ellenpélda amúgy a Dying Light ami 3 éve jelent meg és még mindig kapja az update-eket és nem azért mert bughalmaz hanem bővítik, finomítják, foltozgatják ha kell. Ezt kéne csinálnia mindenki másnak is...
1.
1.
Többet érdemelne. Mi meg patch-et.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...