E3 2018: Négy stúdiót is felvásárolt a Microsoft

  • Írta: fojesz
  • 2018. június 10.
  • Biznisz
Link másolása
Igazak voltak a szóbeszédek, a redmondiak alaposan belehúztak: négy stúdió felvásárlását jelentették be az E3-as konferenciájukon, emellett egy saját maguk által alapított csapatról is lehullott a lepel.

Egy ideje már terjedtek szóbeszédek arról, hogy a Microsoft stúdióvásárlásba kezdene, mert nem igazán áll túl jól a szénája exkluzívok terén. Nos, a cég E3-as konferenciáján elhangzott hírek alátámasztották a pletykákat: a Microsoft öt belsős stúdiót jelentett be.

Ezek közül egyet - ez a The Initiative nevet viseli - saját maga alapított Santa Monicában, míg négy csapatot felvásárolt. Nem is kis neveket: mostantól a Microsoft sorait erősíti a Forza Horizon-sorozatot jegyző Playground Games, a State of Decayt fejlesztő Undead Labs, a Hellblade-ért felelős Ninja Theory és a We Happy Few-t készítő Compulsion Games is.

11.
11.
user101
Még ha technológiailag kivitelezhető is lenne az, hogy több 10 millió játékost egyidejűleg kiszolgáljanak 4k 60 fps-el, nem észrevehető minőségromlású tömörítéssel, lag mentesen, mert ez az elvárás... Kétlem! Ha bármelyik cég bepróbálkozik ezzel, csúnyán be fogja bukni.

Nyilván az egész a pénzről szól, mert mennyivel jobb lenne tőlem lenyúlni minden hónapban egy szép summát, minthogy akkot vegyek valamit amikor már kijátszottam az előzőt (pláne akciósan, mondjuk egy évvel a megjelenés után) Hát kapják be!
9.
9.
crytek
#7: Én inkább rip pc gaming-nek mondanám ha a kövi játékuk csak a fostos M$ $toreba jön csak...
8.
8.
PaprikaJancsi
#7: Rip értelmes kommentek
7.
7.
Raam989
5.
5.
KRAT0S
Na végre már b@szn@k magukkal valamit.
A Ninja Theory hátha összedobott nekik valami ki kis HnS-t
4.
4.
kamgecam
Méghogy a belsős címek nem számítanak, nem a fszt nem!!! VÉGRE felfogták az ms-nél is ezt és kezdődhet a verseny! Mindig a játék fog maradni a prioritás a konzoloknál, nem a szolgáltatás.
3.
3.
Matt8888
Nem rég a Github most ez. Mire készülsz Bill bácsi?
2.
2.
PaprikaJancsi
Minél több annál jobb. :)
1.
1.
kastorhun
Az Undead Labsel és a Compulsion Gamesel mit akarnak?
A másik két csapat tényleg fantasztikus játékokat csinál, de a másik kettő?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...