E3 2018: Jövőre jön a Trials új része

  • Írta: sirdani
  • 2018. június 11.
  • Bejelentés
Link másolása
A népszerű versenyzős-platform franchise újabb részt kap az Ubisoft RedLynx és az Ubisoft Kiev jóvoltából, ezúttal Trials Rising néven, melyben újra lehetetlen ugratásokat hozhatunk össze a világ legkülönbözőbb pontjain.

A rendkívüli bemutató során Antti Ilvessou – aki saját bevallása szerint a stúdió vezetője és Finnország miniszterelnöke – motorral érkezett a színpadhoz, amire aztán felkocogva sikerült egy „véletlen” botlásnak köszönhetően szétzúznia a mikrofonos pódiumot. Ezután érkeztek a videók a játékról.

A készítők elmondták, hogy a korábbi részekhez mérten sokkalta többet dolgoztak a játékosokért, mint eddig bármikor; így az egészet sikerült egyfajta közösségi élménnyé formálni. És utóbbit nemcsak a co-op játékmód miatt mondták, hanem konkrétan 20 korábbi játékost is bevontak a játék két éven át tartó, folyamatos fejlesztésébe.

Sokak örömére a legutóbbi Trials Fusion jövőbeli környezetét és atmoszféráját leváltották, helyette inkább az extrémebb körülmények kerültek előtérbe a világ minden pontjáról, legyen szó atomrakéták előtti ugratásról, vagy hőlégballonok közti repkedésről.

A fanoknak jó hír, hogy a játék hivatalos oldalán már előre lehet regisztrálni a játék bétaverziójára, amire még idén számíthatunk. A végleges verzió megjelenése a tervek szerint 2019 februárjában esedékes a szokásos PC, PlayStation 4, Xbox One – és új belépőként – Nindendo Switch platformokon.

Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a legutóbbi rész, vagyis a Trials Fusion július 3-ig ingyenesen elérhető PS4-en minden PS Plus-előfizető számára, így az érdeklődőknek érdemes lehet kipróbálni ráhangolódásként.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...