Tízórás demót kapott az Unravel Two

  • Írta: zoenn
  • 2018. június 27.
  • Akció
Link másolása
A bejelentéssel egy időben, a hónap közepén jelent meg az Unravel második része. A kooperatív móddal felvértezett puzzle-platformert most minden érdeklődő kipróbálhatja: tíz órán át nyúzható a játék eleje PC-n, PS4-en és Xbox One-on.

Az idei E3 egyik meglepetésbejelentése az Unravel Two volt, amire nem is kellett hónapokat várni, rögtön az EA-konferencia után elérhetővé vált. A játékban végre nem egyedül kell boldogulnunk: egy másik fonálfigura is elkísérhet minket. A két karakter között szabadon válthatunk, így könnyen megoldhatjuk a fejtörőket. Természetesen a kooperatív mód is elérhető.

Az Electronic Arts úgy döntött, hogy bárki kipróbálhatja a platformert. A demót 10 órán keresztül nyúzhatjuk, és az első két fejezet pályáit teljesíthetjük benne. A számláló csak akkor pörög, ha ténylegesen játszunk a játékkal, így lépjünk ki belőle mindenképpen, ha meguntuk! A próbaváltozatban elért eredményeinket természetesen továbbvihetjük a teljes kiadásba, ha úgy döntünk, megvásároljuk a címet.

Az Unravel Two demója az Originen, PS4-en és Xbox One-on nyúzható. 

7.
7.
KRAT0S
"tíz órán át nyúzható a a teljes változat ..."
Azért ez így nagyon félrevezető ám! nem a teljes játék,csak egy demó.
6.
6.
#2: Nekem semmi infóm nincs, de egyszerűen kétlem, hogy manapság egy játék ne ismerne fel 2 controllert egyszerre. Emiatt szerintem nem kell aggódnod.
5.
5.
DarkLord
A címet látva kicsit elröhögtem magam, mikor az egész játék 4-5 óra, de látom csak az első 2 pálya van benne. Akkor meg mi értelme a 10 órának?....
4.
4.
headhunter86
#1: Meg Ori-t, nekem kedvenc platformerem.
3.
3.
pucu9011
#1: A Limbot tudnám ajánlani meg az Insideot, ha még nem játszottál volna velük.
2.
2.
DeKor
Ha valaki esetleg játszott már vele coopban PC-n, vagy van infója róla, kérem mondja már el, hogyan lehet játszani vele? Érzékel két kontrollert a gépre kötve, vagy esetleg egy billentyűzet előtt kell tolongani?
1.
1.
Darksiders84
Én megvettem nem csalódtam az első rész után ez is jó lett 7 pályával.. Egyedül játszva is két figurát kell irányítani elég változatosan néha agyalni kell hogyan is lehet tovább jutni és ez ami igazán izgalmassá teszi hogy egyszerű kis mászkálós ugrálós de rendszerint jönnek a hoppá most hogyan tovább. Ha valaki ismer hasonlót leírhatná.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...