Még mindig megállíthatatlan a Pokémon Go

  • Írta: sirdani
  • 2018. július 8.
  • Biznisz
Link másolása
Ugyan már két év telt el a Pokémon Go megjelenése óta, és a kezdeti hype is jócskán alábbhagyott, ám továbbra is rengetegen tesznek próbát az AR-játékkal, mely a bevételeken is meglátszik.

Bizonyára mindenki sejtette, hogy a Pokemon Go sikeres lett, az azonban hatalmas meglepetés, hogy ennyire; eddig több mint 1,8 milliárd dollárt termelt a játék. Tavaly júliusban írtunk róla, hogy a játék 752 millió letöltésnél, és ezzel együtt 1,2 milliárd dollár bevételnél tartott, és mint a mellékelt ábra mutatja, ez azóta jócskán megnőtt.

A felmérések szerint a játék naponta 2 millió dollárt hoz a fejlesztőknek, melynek a túlnyomó többsége az USA-ból (607 millió dollár) és Japánból (500 millió dollár) érkezik, ám jelentős összeget költenek el Németországban és Angliában is a programra.

A bevételek 58 százaléka az androidos készülékekről érkezik, míg a maradék 42 százalék Apple-készülékekről. A Pokémon Go huszonegy országban került be az App Store top 10-es trending listájára, illetve Japánban már a 14. legtöbbet keresett iPhone-alkalmazásnak számít.

A rendkívüli adatoknak megfelelően a fejlesztők sem hagyják magára a projektet, sőt, folyamatosan bővítik azt.

4.
4.
GAMEROD
Ez kell a sok pancsernek, óvodás szint.
3.
3.
Mortician
1.
1.
Adamknight
"legutóbb például arról írtunk, hogy sztoriküldetésekkel bővül a játék."
Azóta már az egymás közötti cserét is behozták. Sőt szinte naponta újabb és újabb event-eket jelentenek be. Idén szerintem igencsak kitesznek magukért a fejlesztők, és egy egész kis pofás app-á vált a Pokemon GO.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...