Nintendo Switchre tart a Wasteland 2

  • Írta: Shifty
  • 2018. július 10.
  • Bejelentés
Link másolása
Az inXile Entertainment tájékoztatása szerint augusztusban Nintendo Switchre költözik a Wasteland 2: Director’s Cut. Egyelőre pontos dátumunk nincs, de a következő havi premier már biztos.

Még 2012-ben indult el a Wasteland 2 sikeres Kickstarter-kampánya, ami során Brian Fargo és csapata, az inXile Entertainment 2,9 millió dollárt kalapozott össze, hogy 2014-ben elkészülhessen a játék PC-s verziója. Később bemutatkozott a konzolos változat és vele együtt a Director’s Cut. Most ez debütál majd Nintendo Switchen is, valamikor augusztusban.

A sorozat harmadik része még 2016-ban lett bejelentve, a támogatók 2,25 millió dollárral támogatták meg a projektet, majd később még további 871 ezer dollárt sikerült gyűjtenie a csapatnak, így 3,12 millió dollárból készül a Wasteland 3.

1.
1.
CitromH
Hát, mennyi szuper piacguru mondta annó itt a fórumon, hogy a switch nem lesz sikeres. Majd, hogy jó, jó megveszik a fanboyok ezért fogy, de játék nem lesz rá... Szerintem dobjátok ki a kristálygömbötöket. :)

A harmadik részét nagyon várom. Kár, hogy csak annyi van a megjelenésnél, hogy 2019. Még a végén átcsúszik 2020ra, ha még negyedévet sem tudnak mondani.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...