A Baba Yetu a TV-ben is tarolt

  • Írta: sirdani
  • 2018. július 30.
  • Érdekesség
Link másolása
Annak ellenére, hogy a videojátékok mára a legnagyobb bevételeket generáló szórakoztatási formává váltak, még mindig kevés szerepet kapnak a mainstream médiában. Néha azonban vannak nagy pillanatok.

Talán éppen ezért is kapott nagyobb visszhangot a videojátékos sajtóban, hogy az America’s Got Talent tehetségkutató legutóbbi adásában az Angel City Chorale egy videojátékos dallal próbálta elérni a továbbjutást. És nem is akármelyikkel; a Civilization IV Baba Yetu című dalával.

A Baba Yetu egyébként a játék megjelenésének idején, vagyis 2005-ben is igencsak nagy sikert aratott – akkor is az Angel City Chorale előadásában – olyannyira, hogy Cristopher Tin alkotása később még Grammy-díjat is nyert, illetve a zeneszerző is belopta magát a 2K Games szívébe, ugyanis ő szerezte a Civilization 6 hasonlóan remek zenéjét is.

2.
2.
PaprikaJancsi
Ez is, meg a Civ6-os zene is baromi jó, VI. részben többször is volt, hogy a játék előtt a menüben is időztem egy kicsit, és hallgattam.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...