Nintendo Switch - közel a 20 millió

A Nintendo Switch összehasonlíthatatlanul nagyobb sikereket ér el, mint a Nintendo korábbi otthoni videojáték-konzolja, a Wii U, ám az utóbbi időszakban még így is némi döcögés érezhető az eladások tekintetében.

A Nintendo az aktuális pénzügyi évének első három hónapját összegezve bejelentette, hogy június 30-ig összesen 19,67 millió Nintendo Switchet adtak el. Az előzetes elvárások szerint a vállalat április környékére tervezte, hogy eléri a 20 milliós eladási számot, azonban március, április és május során nem sikerült tartaniuk a korábbi évek növekedését, és ez idő alatt csupán 1,88 millió példányt értékesítettek.

A vállalat forgalma 9,1 százalékkal, 168,1 milliárd jenre nőtt az elmúlt negyedévben, míg az üzemi eredménye 30,5 milliárd jen lett, ami 88,4 százalékos erősödés. Ami az új megjelenéseket illeti, a Donkey Kong Country: Tropical Freeze 1,4 milliós eladásoknál jár, míg a Mario Tennis Aces 1,38 milliónál, a Nintendo Labo pedig 1,39 milliónál. A NES Classic Edition 1,26 millió eladást hozott össze júniusban.

A Switch legjobban fogyó címei közé tartozik továbbra is a Mario Kart 8 Deluxe, amely összesen 10,35 millió eladott kópiával büszkélkedhet, míg a Super Mario Odyssey 11,17 millió eladást, a Zelda pedig 9,32 milliót tudhat maga mögött.

A Nintendo adataihoz azonban hozzátartozik az is, hogy az ünnepi szezonhoz közeledve várhatólag jobban fog teljesíteni, hiszen érkezik a Pokémon Let's Go, a Super Mario Party, az új Smash Bros., sőt a Nintendo Labo is új csomaggal bővül.

5 komment - szólj hozzá!