The Witcher - Superman szívesen kardot ragadna

  • Írta: Shifty
  • 2018. augusztus 7.
  • Cooltúra
Link másolása
A jelenkori Supermant is alakító Henry Cavill az IGN-nek adott interjúban elárulta, nagyon kedveli a The Witchert, így szívesen alakítaná Geraltot a Netflix készülő sorozatában.

Cavillről eddig is köztudott volt, hogy nagy rajongója a szerepjátékoknak, hiszen több interjúban is megemlítette, hogy hatalmas World of Warcraft- és Skyrim-fanatikus, de most kiderült, hogy a The Witcher-sorozatot is kedveli.

Az IGN az új Mission: Impossible-film kapcsán beszélgetett a színésszel, amikor az interjú témája átterelődött a játékokra, Cavill pedig elárulta, nemrég játszotta újra a The Witcher harmadik részét, amiről elmondta, nagyon szereti és nagyon jó játéknak tartja.

Ezután nem meglepő módon a következő kérdés a Netflix készülő The Witcher-sorozatára vonatkozott, amire Cavill rávágta, hogy nagyon érdekelné a projekt és szívesen eljátszaná Geraltot, mert ez egy csodálatos szerep lenne számára.

És hogy ne legyenek kétségeink Cavill rajongását illetően, később hozzátette, nagy rajongója a játék alapjául szolgáló, Andrzej Sapkowski-féle regényeknek, amiket természetesen olvasott is.

14.
14.
#11: Nagyon jó lenne, ha ő lenne. A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája című filmet néztem meg tőle. Nagyon tetszett.
13.
13.
BockÚr
nikolaj coster waldau? tökéletes lenne szerintem.
12.
12.
felegyi
#11: 11+

Kegyetlen jó választás lenne, igazából csak Ő... más csak melléfogásként mutatna mellette!
11.
11.
PaprikaJancsi
10.
10.
frankdelgado
Mindenképpen idősebb -40 es - színész tudnék elképzelni . Ez a Zach gyereknek tényleg jó arca van, az a "szerencséje" h idősebbnek néz ki, mint amennyi...Henry tul jóképű, jol mutat a vàsznon azt tény, de nem tudom odaképzelni....nagyon melké lehet nyúlni ezzel
......
9.
9.
Hát azért rövid hajú Geralt ne legyen már, hogy nézne ki. D. Zach McGowan tényleg jó választás lenne. Reméljük jó színészt kap Geralt.
8.
8.
felegyi
#6: Azért ne essünk túlzásokba, izmos de a kigyúrt alkattól messze áll... még simán menne rá a szerep, viszont kicsit sem hasonlít a fejszerkezete Geráltéhoz.
7.
7.
hadzsime
Inkább ne. Nincs bajom a csávóval de egyszerűen képtelen vagyok Geraltként elképzelni őt.
Inkább legyen Zach McGowan. A csávónak konkrétan Geralt hangja van és egy kis munkával még hasonlítana is rá.
6.
6.
adamsfamily
Amekkorára gyúrta magát,maximum Letho szerepét tudná játszani.
4.
4.
silkgoat
#2: Ezert nevezik szinesznek. El kell tudnia jatszani. Egy jo rendezo, meg megoldja. Emlekszem meg, amikor De Niro-t valasztottak a Cape Fear ujrajaban es midenki elhult, hogy hogyan lesz belole nagydarab allat. Hat a filmben volt vagy 190 centis brutalitas :D.
Aztan ott van a Heath Ledger Joker, ami fujj, fujj, fujj, a meleg kavboj!!! :D
Es edes istenem mennyi ilyen van meg. Robert Downey Jr., mint vasember? Ugyanmar!!!
3.
3.
silkgoat
#1: Kemeny szavak ezek a vilag egyik legjobb kritikusatol. :D
2.
2.
Stack
Nem a képességei miatt ellenzem. Valahogy nem tudom ebben a karakterben elképzelni.
Túl van gyúrva, és nem elég kérges a szerephez...
1.
1.
kastorhun
Erre a szerepre színészre van szükség.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...