Forza 7 - időmérő futamok és átdolgozott drift

  • Írta: szlav
  • 2018. augusztus 7.
  • Letöltés
Link másolása
A Forza Motorsport 7 augusztusi frissítése rendesen belenyúl a Turn 10 versenyjátékába. A vadonatúj Time Attack játékmód mellett jócskán újra lett gondolva a pályán való driftelés is.

Az augusztusi update a Turn 10 elmondása szerint a Forza Motorsport-széria egyik legnagyobb frissítése lehet. A szerdán élesedő patch teljes leírását itt olvashatjátok, lejjebb azonban mi is összeszedtük azokat a tudnivalókat, amikkel mindenképp érdemes lesz tisztában lenni még mielőtt legközelebb a volán mögé ülnétek.

A sokak által hiányolt Time Attack játékmód végre beköszön a Motorport-széria hetedik részéhez is. Minden pályán, a játék bármely autójával részt vehetünk majd ezeken a versenyeken, az időjárási körülményektől teljesen függetlenül. Ha pedig nem csupán a stopperóra ellen szeretnénk szembeszállni, akkor bekapcsolhatjuk majd a riválisaink szellemautóját is, így szemmel tartva az általuk futott köridőt.

Néhány új tuningopcióval gazdagodtak a driftelők is, ezekre pedig szükség is lesz, hiszen itt az ideje újratanulni a pályák legoptimálisabb íveit. A Turn 10 teljesen eltörölte a pályák kijelölt driftzónáit és a pontozási rendszer is teljesen új kritériumok alapján működik majd. Hogy mit jelent ez gyakorlatban? A pálya kevésbé szokványos részein is folytathatjuk a kombónkat, sőt, ha megvan hozzá a kellő sebességünk, akkor akár a hosszú egyeneseket is végigdriftelhetjük ide-oda sodródva.

Ezek mellett sok apróbb újítás is került a játékba, így például lehetőségünk lesz elmenteni az általunk kreált versenybeállításokat is, legyen szó akár Free Play, zárt Multiplayer, vagy Split Screen futamokról. Ha pedig csak meg akarjuk túráztatni kedvenc kocsinkat, vagy éppen ki szeretnénk próbálni az egyik tuningopciót, akkor érdemes lesz ellátogatni a Test Track Airfieldre, ahol megkötések nélkül taposhatunk a pedálra.

1.
1.
Takacs014
PC-n még mindig nincs split-screen opció?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...