DOOM Eternal - így működik az extra élet

  • Írta: Shifty
  • 2018. augusztus 16.
  • Hír
Link másolása
A múlt héten bemutatott első DOOM Eternal játékmenet-bemutatóban sokakat meglepett, hogy játék közben egy extra életet is fel tudunk majd venni. Az id Software most tisztázta, hogyan is működik majd ez.

A múlt heti QuakeConon mutatkozott be az újkori DOOM folytatásának, a DOOM Eternalnak az első gameplay videója, ami nemcsak hosszúra, de tartalmasra is sikeredett. Rengeteg újdonságot vonultatott fel a többperces felvétel, így nem meglepő, hogy sokak azonnal igyekeztek kideríteni, mi mit is jelent, és hogyan is fog működni.

Az egyik ilyen meglepetés az extra élet volt, ami igazából csak a nevében az, ami, valójában inkább egy mentőöv lesz. Már a korábbi DOOM checkpoint-rendszere is erre épített, azaz elhalálozás után mindig egy adott helyről folytattuk a történetet. Az extra élet valami hasonlót kínál majd, azaz ha egy parázs tűzpárbajban a túlerővel szemben alulmaradunk, akkor nem egy korábbi mentési pontról folytatjuk majd a játékot, hanem onnan, ahol meghaltunk. Ilyenkor a képernyő elszürkül, egy rövid ideig sérthetetlenek leszünk, majd egy megadott életerőn ismét élesben folytatjuk a lövöldözést.

Az új mechanika megszületését a mostani epizódban bemutatkozó Invasion indokolta. Ebben ugyanis más játékosok bújhatnak majd a Pokol szörnyetegeinek a bőrébe, akik között bizony bőven akadnak majd olyanok, akik sokkal erősebbek, mint a főhős, ráadásul ugye a démoni játékosok össze is foghatnak, ezzel megakadályozva, hogy sikerrel vegyük a kampány akadályait. A funkció ugyan kikapcsolható lesz, de ha ezt nem tennénk meg, akkor máris látszik, hogy az extra életnek bizony lesz létjogosultsága, és érdemes lesz majd gyűjtögetni ezeket.

A DOOM Eternal még nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de 2019-nél hamarabb ne számítsunk rá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...